Könnyes a búcsú a filmvilág egyik legnagyobb kedvencétől, de vajon méltó is? Indiana Jones és a sors tárcsája - Kritika

15 évvel az igencsak lesajnált Indiana Jones és a kristálykoponya királysága után megérkezett a következő Indy-film. Steven Spielberg átadta a stafétát James Mangoldnak (Az aszfalt királyai, Logan - Farkas), illetve George Lucas sem szerepel már a forgatókönyvírók között. A filmtörténeti páros ezúttal producerként működött közre.

Mai filmesek, rendezők, színészek és művészek garmadája mellett a popkultúrára is vitathatatlan hatással voltak az Indiana Jones-filmek. A szerepet mintha csak Harrison Fordra öntötték volna, a filmek fordulatos, lebilincselő történetvezetése pedig kicsiket és nagyokat egyaránt a vászon elé szegezett. A legendás színész az Indiana Jones és a sors tárcsája című etappal köszön el életművének egy jelentős szeletétől. Lássuk, hogyan sikerült - kulcsfontosságú spoilerektől mentesen.

Indiana Jones és a sors tárcsája - filmkritika

1969-et írunk, 12 évet ugrottunk az időben az előző film óta. Dr. Jones szögre akasztja a legendás kalapja mellett a krétáját is - nyugdíjba vonul, miután egy évtizedet tanított egy New York-i főiskolán. Egyszer csak felbukkan keresztlánya, Helena Shaw, aki Arkhimédész misztikus tárcsájáról érdeklődik, melynek a rejtélyét apja is - Indy régi barátja - évtizedekig kutatta. A hiedelem szerint a tárcsa képes megtalálni az időn keletkezett repedéseket, ezáltal pedig időutazásra is alkalmas lehet.

Helena kereket old a tárcsával, hogy elárverezze azt, így dr. Jonesnak nem marad más lehetősége, mint belevetni magát még egyszer, utoljára egy izgalmakkal teli kalandba, és utánaeredni hegyen-völgyön át. A bökkenő csupán az, hogy Jürgen Voller (Mads Mikkelsen), egy egykori náci, aki 1969-ben az űrprogramban dolgozik fizikusként, szintén szert tenne a titokzatos ereklyére, hogy visszautazzon az időben, és átírja a múltat - ezáltal pedig az emberiség jövőjét is.

Minden, ami szerethető, és működik

Nehéz elmenni amellett, hogy Harrison Ford élete alakítását nyújtja Indiana Jonesként. Játéka minden korábbinál érzékenyebb, a stafétabot átadása és az elmúlás is visszatérő eleme, gondolata és mondanivalója a filmnek. Nemcsak a közönség, hanem Harrison Ford is búcsúzik a szereptől - Indy a filmben vicces, vakmerő, bölcs, a kulcsfontosságú mondatokat pedig a lelke mélyéről vitte a vászonra Ford.

A kristálykoponya királysága után a rajongók joggal féltek, hogy érdemes-e még egy bőrt lehúzni a közkedvelt karakterről. A stúdiók számára fizunapnak mindenképp jó, de vajon hozzá lehet még tenni bármit is a sztorijához? A történet összeszedettebb, mint elődje, átérezhető, és komoly téttel bír - sokak örömére az Indy-filmek jolly joker főgonoszai, a nácik visszatérnek, Arkhimédész tárcsájának köszönhetően pedig az ókori görögök misztikus világába is elkalauzol minket a film. A tetőpont és a végkifejlet - örömmel jelentjük - működik, átérezhető és grandiózus. Valóban szurkolunk Indynek és barátainak, és olyan helyekre - és időkbe - repít el minket a film, amiket eddig még nem láthattunk a szériában.

A mellékszereplő, Helena Shaw karaktere is inkább szerethető, mint sem. Egészen összetett karakter, a néző Indyvel együtt ismeri meg őt, illetve találgatja, hogy érdemes-e megbízni benne. A náci főgonosz, Jürgen Voller is egyértelmű előrelépés a negyedik részben feltűnő Irina Spalko után, bár motivációi nem mindig egyértelműek. Olykor kissé mesefigurásan egysíkú is a karaktere - a gonosz arcú náci -, így nem ér fel az első vagy a harmadik rész antagonistáihoz, de a második és a negyedik résznél egyértelműen magasabbra tette a lécet. 

A film külleme gyönyörű, visszatért a hamisítatlan Indiana Jones-féle vizuális hangulat, amelytől a legutóbbi, 2007-es film merőben eltért - kritizálták is érte épp eleget.

Ami nem igazán működik

A történet két szálon fut: a második világháború vége előtt Jones és barátja - keresztlányának apja - megszerzi a tárcsa egyik részét, ahol összefutnak Vollerrel is. Ez értelemszerűen csaknem harminc évvel a film cselekménye előtt játszódik, így Harrison Fordot alávetették egy kis digitális ráncfelvarrásnak. Bár sok jelenetben - főleg félhomályban - megható újra negyvenéves kora körül látni az ikonikus filmkaraktert és Harrison Fordot is, néhol igencsak látszik a CGI, és inkább egy számítógépes játékba repít el minket a sztori, ami egy picit kiveszi a nézőt a filmből. Kár érte, mert a látvány szívmelengető, az akció pedig helyenként fenomenális a visszaemlékezés során.

Az előző etap végén Indy és Marion - Jones felesége, akivel együtt kalandozik a régészprofesszor az első és a negyedik részben - A kristálykoponya királyságában összeházasodott, ám A sors tárcsájában ismét összekuszálják a páros szerelmi életét. Két film is végződött már úgy, hogy egymás karjaiba borulva összejönnek, így a nézőnek nincs szüksége erre harmadjára is, sőt, ez csak csorbítja az előzők érdemét. Megtudjuk azt is, mi lett a sorsa Indy és Marion fiának, akit Shia Labeouf alakított a 2007-es filmben - ami után a színész és karaktere is rengeteg kritikát kapott, így érthető, miért nem hozták vissza őt. Marion rendkívül pici szerepet kapott, néhány pillanatra tűnik fel csupán a filmben, hatása a történetre nincs, csupán a fan service és a nosztalgia oltárán áldoztak az írók.

Hollywoodi betegség az utóbbi pár évben, hogy a filmeket szükségtelenül elnyújtják. A 2 óra 34 perces menetidő bőven elfért volna 2 óra 10 percben. Helyenként a történetvezetés döcög, olykor a kulcspontok előtt ül le a sztori, de szerencsére pont akkor rántja magával ismét a film a nézőt, amikor már éppen ásítana egyet.

Összegzés, avagy megéri a mozijegyet?

Az Indiana Jones és a sors tárcsája abszolút méltó felvonás a filmtörténelemben elsőrangú helyet elfoglaló széria darabjai között. Az elveszett frigyláda fosztogatói és Az utolsó kereszteslovag szintjéhez ugyan nem ér fel, de a második és a negyedik epizódnál, bátran ki merem jelenteni, hogy erősebb. Ez pedig már önmagában is teljesítmény, hiszen Harrison Ford nem éppen fiatal már, illetve először került új kezekbe a filmszéria. Lezárni pedig egy milliók által imádott filmsorozatot sosem egyszerű.

A filmnek vannak zseniális ötletei, a néhány kevésbé jól sikerült mozzanat pedig összességében nem rontja el az élményt. A kacajok garantáltak, az érzékenyebb néző számára akár még a könnyek is, de egy biztos: méltó módon csapott oda utoljára az ostorával minden idők legvagányabb régészprofesszora. Köszönünk mindent, Harrison és Indy!

Wes Anderson új filmjét láttad már? Elmondjuk arról is a véleményünket!

Nem ez lett a kedvenc filmünk a népszerű rendezőtől.

(Borítókép: Jonathan Olley - Lucasfilm Ltd.)

• filmajánló
• filmkritika
• indiana jones
• mozi
• film
• indiana jones és a sors tárcsája
• harrison ford
• Terasz