Eddig tudsz csak idén ügyeket intézni - Januárban is zárva lesznek a hivatalok
Január elején még zárva lesz a legtöbb kormányablak, ezért arra figyelmeztetnek: most intézd el az ügyeidet!
Aki teheti, az előre tervezhető ügyeit még december 21-ig intézze el a kormányablakokban és kormányhivatali ügyfélszolgálatokon - erre hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Azt írták, hogy december 22. és január 6. között igazgatási szünet lesz, ebben az időszakban a legtöbb hivatali ügyfélszolgálat zárva tart.
Igazgatási szünet a kormányablakokban
A halaszthatatlan közfeladatokat és hatósági teendőket ellátják a kormányhivatalok, valamint országszerte 60 kijelölt kormányablak és a Központi Okmányiroda is korlátozott nyitva tartással fogadja az ügyfeleket a szünet alatt - ismertették.
Az energiaár-emelkedés miatt az állami szerveknél is a gázfelhasználás csökkentése vált szükségessé, ezért december 22. és január 6. között igazgatási szünetet rendelt el a kormány.
A szünetben is felkereshető kormányablakok korlátozott nyitvatartása országosan egységes lesz: december 22-én csütörtöki ügyfélfogadási rend szerint működnek, majd karácsony után, hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között lesz lehetőség az ügyintézésre. Az érintett pénteki napokon (december 23-án, 30-án és január 6-án) minden kormányablak és okmányiroda zárva tart. A nyitva tartó kormányablakokról a kormanyablak.hu weboldalon lehet tájékozódni - áll a közleményben.
Tájékoztattak arról is, hogy az egyéb kormányhivatali ügyfélszolgálatok közül a legtöbb zárva lesz az igazgatási szünet teljes ideje alatt. A földhivatalokban még január 9-én is szünetel a félfogadás, ugyanis ekkor dolgozzák fel az addig postán vagy elektronikusan beérkezett kérelmeket.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mivel az igazgatási szünetben is elérhető hivatalok nyitvatartása és helyszíne is eltérhet a megszokottól, azt javasolják, hogy az ügyeiket intézni kívánók mindenképpen tájékozódjanak az adott megyei kormányhivatal honlapján. A kérelmek elektronikus úton vagy e-papíron bármikor benyújthatók, azokat az igazgatási szünet végeztével dolgozzák fel - közölték.
Kitértek arra is, hogy a folyamatosan indokolt hatósági ellenőrzéseket, és a krízishelyzetek elhárításával összefüggő feladatokat a kormányhivatalok az igazgatási szünet idején is elvégzik, többi között a népegészségügy, az áldozatsegítés, a munkavédelem, az állategészségügy- és élelmiszerbiztonság, a fogyasztóvédelem területén, illetve ellátják feladataikat a családvédelmi szolgálatok is.
Teendők költözés, eladás, lakáskiadás esetén
15 nap áll rendelkezésre, hogy elintézd a szükséges teendőket, ha megváltozik a felhasználó.
Mit kér az ELMŰ adás-vétel, költözés és bérbeadás esetén? 15 napon belül intézkedni kell
15 nap áll rendelkezésre, hogy elintézzük a szükséges teendőket, ha megváltozik a felhasználó.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)