A te nevedben csalnak ki pénzt a családodtól! Ezt kell tenni, ha telefonálnak

Íme, a csalók egyik leggyakoribb, aljas módszere!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem új, de egyre elterjedtebb módszerrel próbálkoznak a tolvajok: idős embereket hívnak fel telefonon unokáik nevében, hogy pénzt csaljanak ki tőlük.

A kért összeg a tízezres tételtől akár több millió forintig terjedhet, és sajnos előfordult, hogy a csalók sikerrel jártak. Ismerj meg egy esetet, amit a rendőrség tett közzé, és tudd meg, hogyan védheted ki a hasonló helyzeteket!

Többször is telefonált

Egy nő 2015. június 9-én 22 óra körüli időben telefon felhívta a sértettet, és az unokájának adta ki magát, írja a Police.hu. Közölte, hogy pénzre van szüksége, mert tartozását nem tudja kifizetni, és a hitelezői életveszélyesen megfenyegették. Az idős hölgy fél óra elteltével több százezer forintot és arany ékszereket adott át az unoka állítólagos barátnőjének.

Ezt követően 2015. június 10-én 7 óra 30 perc körüli időben az álunoka újból felhívta a sértettet, és ismételten a tartozására hivatkozva pénzt kért, viszont ekkor már több millió forintra volt szüksége.

Az asszony ekkor már a hozzátartozóival is beszélt, és megtudta, hogy unokája egész éjszaka otthon volt a szüleivel. Ezután értesítette a rendőrséget. A pénz átadására a sértett a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztályának munkatársaival együtt érkezett, akik a helyszínen elfogták a csalót.

Már a külsején látszik! 7 pasitípus, akitől jobb, ha távol tartod magad

Nézegess képeket!

Elolvasom

Így előzheted meg!

Mindenképpen tájékoztasd idős rokonaidat arról, hogy létezik egy ilyen módszer, és eleve fenntartásokkal kezeljék a telefonhívásokat! Ha a fenti történethez hasonlóval keresik őket az unokájuk vagy annak egy ismerőse nevében, gyanakodjanak, és azonnal tájékozódjanak a többi hozzátartozónál a sztori hitelességét illetően!

Persze olyan is előfordulhat, hogy valóban az unokának van szüksége a segítségre, és ha az idő sürget, nem lehet hosszadalmasan ellenőrizgetni a körülményeket. Éppen ezért nem árt megbeszélni egy jelszót, amire ilyenkor rá lehet kérdezni, és amit kizárólag a nagyszülő és az unoka tudhat. Ez lehet például egy korábbi háziállat neve, ha az nem túl általános, vagy akár egy teljesen véletlenszerű kifejezés, a lényeg, hogy idegen ne találhassa ki, és tényleg csak az érintettek tudjanak róla.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük