Még eddig tart a nyár az előrejelzés szerint: ilyen időjárásra készülhetünk
Az előrejelzés szerint ilyen időjárás várható a héten.

GettyImages-1163771896
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Kedden a sok napsütés mellett már kevesebb gomolyfelhő várható. Először az ország északi és középső, majd déli tájain lesz valószínű záporeső, zivatar néhol. Az északi és északkeleti szél megélénkülhet. A kora délutáni hőmérséklet 26-31, késő este pedig 17-23 fok között lesz valószínű.

Este összeesik majd a felhők nagy része, de a Dunától keletre még lesznek felhős területek. A csapadék jellemzően megszűnik éjszakára. Az északkeleti megyékben az északkeleti szél olykor megélénkülhet. 13-18 fok között várható általában a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet, de a hidegre hajlamos tájakon hűvösebb is lehet néhány fokkal. 

Szerdán gomolyfelhős, napos idő lesz jellemző, de napközben nyugat felől fátyolfelhők sodródhatnak az ország fölé. Csapadék általában nem lesz, de az északnyugati tájakon a nap második felében nem zárható ki záporeső. Az északi, északkeleti szelet néhol élénk, erős lökések kísérhetik. Délután a csúcshőmérséklet 25-30 fok körül alakul, de délkeleten lehetnek magasabb értékek is. 

Csütörtökön nyugat felől vastagabb felhők sodródhatnak fölénk, de az ország délkeleti, keleti felében szűrt napsütés valószínű. Nyugat felé haladva nagyobb eséllyel fordulhat majd elő eső. Az északi, északkeleti szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalra 12-17 fok közé hűlhet a levegő, ennél alacsonyabb értékek a kevésbé felhős, szélcsendes, hidegre érzékeny tájakon várhatók. A maximum körülbelül 21-27 fok között alakul, de a felhősebb északnyugaton hűvösebb maradhat az idő pár fokkal. 

Pénteken a zártabb, vastagabb felhőtakaró kelet felé helyeződik, a felhőzet mögötte felszakad. Záporra és zivatarra több helyen is lesz esély. Néhol erős északi, északkeleti szél lesz jellemző. A hajnali órákban a hőmérséklet 13-18 fok között fog alakulni, a csúcsérték általában 18-25 fok között várható. 

GettyImages-1015519592
Fotó: Alexander Spatari / Getty Images Hungary

Szombaton szakadozott, gomolyos felhőzet várható. Elszórtan záporra, néhol zivatarra is lesz esély. A Dunántúlon a délies, az ország többi területén az északias szelet kísérhetik élénk lökések. Hajnalban 6-17 fok közé hűlhet le a levegő, a csúcsérték 20-26 fok között várható. 

Vasárnap átmenetileg erősebben megnövekedhet a felhőzet, több helyen kialakulhat csapadék. A délies, majd az északi, északkeleti szél megélénkülhet nagy területen, helyenként erős lökések is előfordulhatnak. A hajnali órákban 8-18 fok közé hűl a levegő. A csúcsérték 21-27 fok között fog alakulni. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Jövő hét hétfőn naposabbra fordulhat az idő, csapadékra is kevesebb lesz az esély. Az északi, északkeleti szél megélénkülhet. A hajnali 10-17 fokról délutánra 23-28 fok közé melegszik fel a levegő. 

Ijesztő jóslat őszre: durva időjárási káoszt okozhat a tengervíz változása

Magas a kockázata annak, hogy hurrikánok vagy akár trópusi ciklonokhoz hasonló szélviharok is kialakuljanak ősszel a Földközi-tenger térségében a víz hőmérsékletének rendkívüli felmelegedése miatt - állítja egy francia klímakutató. A Földközi-tenger teljes nyugati medencéjének partvidékein a víz hőmérséklete augusztus elején 5 Celsius-fokkal magasabb volt az ebben az évszakban szokásosnál: megközelítette a 30 Celsius-fokot.

Képek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük