Így alakulhat idén a húsvéti tojás ára: ennek sokan fognak örülni

Ilyen tojásárak várhatók idén húsvétkor.

Húsvéti tojás ára

Húsvétra 90 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, ami azt jelenti, hogy a vásárlók körülbelül a két évvel ezelőtti árszinten juthatnak az ünneptől elválaszthatatlan élelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből.

Húsvéti tojás ára

Mint hozzátették, hiányra nem számítanak a piac szereplői, de a bevásárlással nem érdemes az utolsó napokig várni.

A közlemény idézi Héjja Csabát, az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának stratégiai elemzőjét, aki szerint az árrésstop a tojás bolti árában összességében egy számjegyű árcsökkenést okozott. A most beállt átlagár a növekvő kereslet hatására tovább emelkedhetne a csúcsszezonhoz közeledve, hiszen a beszállítói árakat nem fagyasztották be, így azok emelésével automatikusan nőhet a fogyasztói ár is. Ám a piaci folyamatok most arra utalnak, hogy a következő hetekben nem lesz számottevő árváltozás  fejtette ki.

húsvéti tojás ára
Fotó: Pawel Kacperek / Getty Images Hungary

A hazai termelők idén is képesek lesznek ellátni az igények mintegy háromnegyedét  a fennmaradó részt a kereskedelem az ilyenkor szokásos módon importból egészíti majd ki. Helyi szinten véletlenszerűen előállhat napi szintű tojáshiány, így aki biztosra akar menni, akár már most nyugodtan bevásárolhat húsvétra: ez a termék megfelelő tárolási körülmények mellett 28 napos szavatossággal rendelkezik  írta az Agroinform.

Felidézik: a KSH adatai szerint Magyarországon 2023-ban 2,4 milliárd darab tojást termeltek, 3,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az egy főre jutó éves tojásfogyasztás átlagosan 233 darab volt, ami 3 százalékkal maradt el az előző öt év átlagos fogyasztási szintjétől.

Az időszakos visszaesés ellenére a hazai tojástermelő szektor hosszabb távon pozitív kilátásokkal szembesül. A tojás sikeresen beépült az egészségtudatos táplálkozási trendekbe, ami stabil keresletet biztosít a termék iránt. Európán belül a magyar tojástermelés alapvetően versenyképesnek tekinthető, a költségszint nagyjából a lengyellel megegyező.

A cikk az ajánló után folytatódik

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre

Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. június 5. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Az MBH Bank szakértője szerint a ketreces állattartás európai uniós tiltását előbb-utóbb be fogják vezetni, ami szintén jelentős változtatásokat tesz majd szükségessé az ágazatban. Ma jellemzően (80 százalék feletti arányban) a feljavított ketreces tartást alkalmazzák a telepeken, de az új kapacitások létrehozásakor várhatóan már a technológiacserében gondolkodnak majd a támogatásokat elnyerő gazdálkodók. Piaci becslések szerint a ketreces tartás gyors tiltása a jelenlegi tojásárak legalább 50-100 százalékos emelkedésével járna  vélekedett a szakember.

Minden Gmail-felhasználó képernyőjén megjelent, de kevesen tudják, mire való: ilyen hasznos lehet

Egy új funkció tűnt fel a Gmailben, de sokan még nem tudják, hogy egyetlen kattintással rengeteg időt spórolhatnak meg vele!

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük