Földöntúli látványt nyújt a hortobágyi daruvonulás: eddig tekintheted meg a természeti csodát
Csak pár hét áll rendelkezésre azoknak, akiket érdekel a látványos daruvonulás.
A daruvonulás a hortobágyi puszta egyik legnagyobb őszi látványossága: október elejétől november közepéig mintegy 250 ezer egyed fordul meg a térségben - mondta Nagy István agrárminiszter a közösségi médiában feltöltött videójában az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.
A tárcavezető elmondta, a Gondás-tónál a legutóbbi mérések szerint 54 ezer madár járt ezen a területen, míg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területén idén rekordszámú, csaknem 183 ezer madár került a Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársainak távcsöve elé - írták.
Hortobágyi daruvonulás 2023-ban
Nagy István emlékeztetett, az Észak-Európában nyarat töltő darvak az Afrikába vezető útjuk során éjszakánként 25-30 ezresével gyűlnek össze a megszokott pihenőhelyeken. Így tartózkodnak többezres csapatok a Hortobágyi Nemzeti Park sekély vízállású területein.
Hozzátette, a darvak tevékenysége egy könnyen leírható napi ritmust mutat. Eszerint az éjszakákat vizes élőhelyeken töltik, majd a napfelkeltét követően kirepülnek a táplálkozóterületek irányába, majd napnyugtával visszatérnek az éjszakázóhelyekre. Ezzel a kiismerhető ciklussal végzik a szakemberek a daruszámlálást.
Hazánkban 2010 óta nagy volumenben valósultak meg természetvédelmi beruházások. Ezt mutatja, hogy a tíz nemzeti park 465 fejlesztést tudott megvalósítani mintegy 90 milliárd forint összértékben. Ezzel pedig több mint 300 ezer hektáron javult a természet környezeti állapota - idézték a minisztert.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 2014-től 2023-ig tartó időszakában a nemzeti parkok 40 milliárd forint forrást használtak fel, 92 beruházást hajtottak végre, mintegy 100 ezer hektár területen - ismertette Nagy István.
Kitért arra, a fejlesztések nagy része élőhely-rekonstrukcióra fókuszált, ennek pedig kétharmada vizesélőhely-rekonstrukcióként valósult meg, amely területek egyedülálló értékét képzik a Kárpát-medencének.
Olvass tovább: itt nézheted meg a darvak, vadludak, lilikek érkezését
Madárparadicsommá változnak ősszel Magyarország gyönyörű vidékei.
A legcsodálatosabb madárvonulások itthon: itt nézheted meg a darvak, vadludak, lilikek érkezését
Madárparadicsommá változnak ősszel Magyarország gyönyörű vidékei.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)