Fontos közlekedési szabályt változtattak meg: holnaptól büntetnek, ha nem tartod be

Ha HÉV-vel jársz, fontos, hogy tudd, megváltoztak a jegyvásárlási szabályok.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ahogyan arról korábban is beszámoltunk, megváltoztak a jegyvásárlási szabályok a HÉV-vonalakon. A Budapest közigazgatási határán kívüli megállókban csak előre megváltott kiegészítőjeggyel vagy bérlettel lehet felszállni a szerelvényekre, októbertől ennek hiányában pótdíjat kell fizetni - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel.

Az új szabályt szeptemberben vezették be, október 1-jén, azaz holnap pedig véget ér a türelmi időszak, így, ha az utas a főváros közigazgatási határán kívül száll fel, és a megállóban van jegyvásárlási lehetőség, akkor a HÉV-en már nem válthat menetjegyet. 

Azok, akik olyan megállóhelyen szállnak fel, ahol nincs pénztár vagy jegykiadó automata, továbbra is vehetnek jegyet a szerelvényeken. A kiegészítő jegyet, bérletet nemcsak a felszállás napján és helyén lehet megvenni, hanem a több mint 360 budapesti jegyautomatából és a BKK ügyfélközpontjaiban is. 

A főváros közigazgatási határán belüli felszállás esetében nincs változás. Ha valaki Budapestről a közigazgatási határon kívülre utazik, és a budapesti vonalszakaszra érvényes menetjegye vagy bérlete van, akkor a HÉV-szerelvényen pótdíj megfizetése nélkül válthat jegyet.

A pénztárakról, automatákról, ügyfélközpontokról térképes felületen tájékozódhat az utazóközönség a BKK-Pont-keresőn. A változással kapcsolatos részletes információk a MÁV-HÉV honlapján olvashatók.

Nézd meg ezt is - 20 másodperccel korábban jött a vonat, elnézést kért a vasúttársaság

Míg az átlagember számára a pontosság többnyire erény, addig Japánban kőbe vésett szabály, melynek megszegése felér egy istenkáromlással. Ha mégis megtörténik, akkor a hatóságok azonnal intézkednek, és mindent megtesznek, hogy a jövőben ez ne forduljon elő.

20 másodperccel korábban jött a vonat, elnézést kért a vasúttársaság - Ez Japán

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek: Wikipédia, Wikipédia.

Ezt is szeretjük