Viharos lesz a hétvége: záporok és zivatarok szakítják meg a kánikulát

Ezúttal sem lesz felhőtlen a hétvége.

szel-napraforgo
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pénteken a nap első felében fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább néhány órára kisüt a nap, majd nyugat felől növekszik, vastagszik a felhőzet. Kezdetben főként az ország északi felén, majd délután, estefelé nyugat felől egyre többfelé várható zápor, zivatar, a Dunántúlon tartós eső is. A délkeleti, déli szél időnként megélénkül, zivatar környékén viharos széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között valószínű.

Szombaton erősen felhős vagy borult idő várható, majd a déli óráktól szakadozik, a Dunántúlon csökken is a felhőzet, ott hosszabb, másutt inkább csak rövid időre süt ki a nap. Éjjel többfelé várható eső, zápor, zivatar, majd napközben a csapadék az ország keleti, délkeleti része felé szorul vissza, estére a legtöbb helyen megszűnik az eső. Az északi szél időnként megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon erős széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 30 fok között várható.

Vasárnap délelőtt nagyrészt napos idő várható, majd nyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet. Helyenként zápor, zivatar előfordulhat. A nyugatira, délnyugatira forduló szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között alakul.

Fotók: Getty Images

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Hátborzongatóan gyönyörű a viharos Balaton

A balatoni viharoknak sajátos hangulata van. Bár ilyenkor minden sötétbe borul, feltámad a szél, a villámlás és dörgés pedig intenzívebb, mint bárhol, mégis magával ragadja az embert az égiháború szépsége.

Hátborzongatóan gyönyörű a viharos Balaton: képeken a tó ritkán látott arca

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük