Hamisítatlan ősz lesz a héten: ilyen időjárással búcsúzik az október
Borús, többször ködös, párás lesz az idő október utolsó hetében, de azért napsütés is várható.

oszi-kod
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Hétfőn dél, délnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, javulnak a látási viszonyok, ugyanakkor az Észak-Alföldön, az Északi-középhegységben, valamint a főváros térségében csak lassan szakadozik a felhőzet, egyes tájakon egész nap borult, párás időre van kilátás.

A Dunától keletre mérsékelt lesz a légmozgás, míg a Dunántúlon megélénkül, a Kisalföldön és az Alpokalja térségében megerősödik, olykor viharossá fokozódik a délire, délnyugatira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 16 és 20 fok között várható, de a tartósan borult tájakon csupán 13, 15 fok lesz. Késő estére 8 és 15 fok közé hűl le a levegő.

Kedden a köd, illetve rétegfelhőzet feloszlása utána az ország nagy részén gyengén felhős, napos idő várható, de főként a Nyugat-Dunántúlon megnövekszik a felhőzet, és ott elszórtan eső, záporeső is előfordulhat. A délkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon északira fordul, és megélénkül, ott egy-egy erős széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de az északnyugati határvidéken pár fokkal hűvösebb lehet az idő.

Szerdán a hajnali pára, köd feloszlása után változóan felhős lesz az ég, de helyenként tartósabban megmarad a köd, illetve a rétegfelhőzet. Számottevő csapadékra nem kell számítani. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.

Csütörtökön eleinte a hajnali pára, köd feloszlása után változóan felhős lesz az ég, majd nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Helyenként gyenge eső előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

A cikk az ajánló után folytatódik

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyen valószínű eső, zápor, majd a délutáni óráktól északkelet felől csökken a felhőzet. Sok helyütt megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.

Fotók: Getty Images

Rizsavi Tamás álomszép tájakon mutatta meg a gőzösöket

Rizsavi Tamás gyerekkora óta mozdonyvezető akart lenni, mely álma felnőttkorára meg is valósult. A tehetséges fotósnak ugyan legnagyobb vágya volt a vonatozás, szerencsére a fényképezésről sem mondott le.

Ezt is szeretjük