Miért épp a krizantém a halottak napi virágunk, és miért gyújtunk gyertyát? Szokásokról és hiedelmekről

Mit lehet tudni a mindenszentek és halottak napja idején követett szokásokról és hiedelmekről?

Halottak napja és mindenszentek szokások
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

November 1. és 2. mindenszentek ünnepe és halottak napja. Előbbin minden megdicsőült lélekről vagyis szentről emlékeznek meg a hívők, utóbbin pedig a minden elhunytról, de különösen azokról, akik a purgatóriumban vannak. Ugyan eredetileg vallási vonatkozású alkalmak, e két nap általánosan, vallásosságtól függetlenül is az elhunyt szeretteinkre való emlékezés ünnepe.

Évről évre tömegek látogatnak el a temetőkbe, hogy megemlékezzenek elvesztett szeretteikről. Virággal, gyertyákkal, illetve mécsesekkel érkeznek, hiszen ez a szokás, ám hogy miért is lett ez a szokás, arról a legtöbben keveset vagy épp semmit sem tudnak.

Miért a gyertya és miért éppen krizantém?

A megemlékezők nem kizárólag krizantémot, de többségében ezt visznek a temetőbe a szokás szerint. Ez a virág már hagyományosan a megemlékezés virága lett, aminek az oka valószínűleg mindössze abban keresendő, hogy az évnek e szakában a krizantém nyílik.

Fehér színe abszolút illik az alkalomhoz, és ünnepi díszbe öltözteti a temetőt. A virágszimbolika szerint a krizantém az öröm, az optimizmus és a hosszú élet virága, így a növénnyel dicsőíthetjük az élet szépségét, illetve megköszönhetjük azt is, ha elhunyt szeretteink sokáig velünk voltak.

A gyertyagyújtás hagyománya hátterében az a magyarázat áll, hogy a gyertya fénye az örök világosság szimbóluma. Ha tehát gyertyát gyújtunk a síron, az annyit tesz, mint amikor azt mondjuk, az örök világosság fényeskedjék nekik.

Magyar hagyományok november 1-én és 2-án

Régi szokás volt, hogy a család az otthona minden helyiségében gyertyát vagy lámpát gyújtott, hogy a hazalátogató elhunyt lélek ne tévedjen el. Még a vacsoraasztalon is terítettek neki, mintha valóban hazatért volna egy estére.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Szokás volt az is, hogy halottak napja és mindenszentek hetén minden este kisebb gyertyát gyújtottak a házban, mégpedig szám szerint annyit, ahány elhunytról megemlékeztek. Az ima ezek mellett a gyertyák mellett mindaddig eltartott, amíg az utolsó szál is le nem égett. Volt ahol annyi szál gyertyát gyújtottak, ahány ember megemlékezett a házban. Úgy tartották, akinek legelőször leég a gyertyája, az távozik legközelebb az élők sorából.

Gyertyagyújtáshoz fűződő hiedelem, hogy a már égő gyertyát nem szabad az egyik sírról a másikra áttenni. Ez ugyanis azt szimbolizálná, mintha az egyik elhunyt életében elkövetett bűnét a másik elhunyt bűneinek listájához tennénk át. Hasonlóképpen, ha valaki virágot lop egy sírról, akkor az elhunyt bűneit is magával viszi, vagy átteszi egy másik elhunythoz.

A holt lelkek hazatérése nem volt általánosan várt dolog. A sírokat a régi hiedelem szerint azért szépítették meg ezekre a napokra, hogy a holtak számára tetszetős legyen, és ne akarjanak kiköltözni onnan. A kísértést azzal is szerették volna megakadályozni, hogy a sírokra gyertyát tettek. Így a véletlen kiszabaduló, még bolyongó lélek könnyebben visszatalálhatott a sírba.

Halottak napján a régi hiedelmek szerint tilos volt kerti munkát végezni, ezzel ugyanis megzavarták volna az eltemetettek nyugalmát. A sír virágágyását feltehetőleg részint ezért is hozzuk rendbe előzőleg, és nem zavarjuk vele az elhunytakat november 2-án.

Mindenszentek napjához régen nem csupán az elhunytak kapcsán kötődtek szokások. Hagyomány volt ezen a napon ételt osztani a szegényeknek, de erre a napra időzítették az új bíró megválasztását és az új cselédek szerződtetését is. Úgy tartották, a mindenszentek még az időjárás megjósolására is alkalmas nap volt: amilyen volt az idő ezen a napon, olyan télre lehetett számítani a régiek szerint.

Különleges hazai temetők

Csónakos fejfákat állítottak a sírokhoz: nem ez az egyetlen furcsa temető hazánkban, másutt szív alakúak sorakoznak.

Nem tudni, miért került 600 magyar sírra ilyen fejfa: a rejtélyes csónakos temető

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük