Haldoklókat kérdeztek, mit bántak meg: 5 dolog, amit másképp is csinálhatnánk
A halálos ágyon sokszor olyan gondolatok fogalmazódnak meg, amik korábban nem kerültek felszínre.
Ha jól van, és mindent egyensúlyban érez az életében, akkor azért, ha pedig lefoglalják vagy lefojtják a problémái, akkor azért - de tény, hogy az emberben ritkán fogalmazódik meg a gondolat, milyen rövid is az élet, és hogyan kellene azt lélekben minél tartalmasabban megélni.
A derűlátás éppoly elvakító lehet az ember számára, mint a lélekre nehezedő köd, közben pedig anélkül, hogy tudatosulna, mi is lenne igazán fontos, elszalad az élet. Elmúlik úgy, hogy az ember a sikert kergette, az adrenalint, az anyagi, fizikai örömöket, vagy elmúlik úgy, hogy nem látván a fától az erdőt, számos boldogságforrást észre nem véve folyton csak a negatív dolgokon rágódik.
A haldoklók adta lecke
Amikor az élet a végéhez ér, visszatekintve már sokan látják, mit és hogyan kellett volna csinálni, hiszen ebben az állapotban már átértékelődnek a dolgok. Ami addig fontos volt, messze elkerülhet korábban elhanyagolt dolgok mögé, vagy fordítva. Lényegében az ember életének ezen a pontján sokkal tisztábban lát mindent.
Bonnie Ware blogger, a The Top 5 Regrets of the Dying - A haldoklók top 5 megbánása - című könyv szerzője éveken át ült le időről időre haldoklókkal beszélgetni, hogy feljegyezze, mi az, amit visszanézve a legtöbben másképp csinálnának, és ezzel segíthessen az embereknek idejében, nem csupán az utolsó órákban meglátni, mi is igazán fontos az életben.
Ezt az öt dolgot bánják a haldoklók
Bonnie blogjában is közzétett feljegyzései szerint az alábbi öt dolgot bánják meg leggyakrabban az emberek halálos ágyukon. A szerző néhány gondolatát is mellékeljük, melyekben az egyes megbánások kapcsán fogalmazta meg tanácsait.
1. Bárcsak lett volna bátorságom magamnak megfelelő életet élni, és nem úgy, ahogy mások várták...
Bonnie szerint ez volt a leggyakoribb, amit a haldoklók elmondtak. Amikor életük végén visszatekintenek, az emberek tisztán látják, milyen sok álmukat hagyták beteljesületlenül. Bonnie szerint fontos, hogy legalább néhány álmunkat beteljesítsük, mert ha oda az egészség, már késő. Az egészség olyasfajta szabadság, amit kevesen ismernek fel, amíg el nem veszítik azt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
2. Bárcsak ne dolgoztam volna annyit!
Bonnie minden egyes férfitól hallotta ezt a mondatot, akiket csak megkérdezett, de rengeteg nő is bánta, hogy túl sokat dolgozott élete során. Sajnálták, hogy elmulasztották a gyerekeik kiskori éveit, és hogy elvesztették párkapcsolatukat. Pedig, mint a blogger tartja, megteremtve maga körül a teret, az embernek nincs is szüksége akkora bevételre a boldogsághoz, mint addig hitte. Így ugyanis nyitottabb lesz a lehetőségekre, és boldogabb is lesz.
3. Bárcsak lett volna bátorságom kimutatni az érzelmeimet...
Sokan visszatartják az érzelmeiket a béke kedvéért, és megkeserednek, ami pedig betegségekhez vezethet. Bonnie rávilágított, hogy noha az ember senki reakcióját nem tudja irányítani, végül az őszinteségnek köszönhetően az adott emberi kapcsolat fejlődik és egészségesebbé válik. Mindenképp nyer, aki őszinte.
4. Bárcsak tartottam volna a kapcsolatot a barátaimmal!
Bonnie tapasztalata szerint sokakban csak utolsó heteikben tudatosul, milyen értékesek is a barátok. Sajnálják, hogy nem fektettek annyi időt és energiát baráti kapcsolataikba, mint kellett volna. Az élet utolsó napjaira, mint mondja, az emberek számára világossá válik, hogy a fizikai javak nem, csakis az emberi kapcsolatok számítanak.
5. Bárcsak hagytam volna magamnak, hogy boldogabb legyek!
Bonnie szerint ez egy meglepően gyakori megbánás a haldoklók részéről. Míg el nem jön a vég, sokan nem látják meg, hogy a boldogság tulajdonképpen választott dolog. Egész életükben a komfortzónájukban tengődve, a változástól való félelemben, mintákat követve éltek, szomjazva a felszabadultságot és a nevetést.
Bonnie fontos üzenete
Mint olyan, aki sok-sok haldokló gondolatait végig hallgatta, Bonnie fontos, megszívlelendő tanácsot ad blogján, melyet minden emberhez címez.
- A halálos ágyon messze eltávolodik a gondolat, hogy másoknak vajon mi a véleménye. De milyen csodálatos dolog, hogy az emberben ott van a képesség mindent elengedni és újra mosolyogni, már sokkal korábban, mint hogy eljönne az utolsó órája. Az élet választás. Ez a TE életed. Válassz figyelmesen, bölcsen, őszintén. Válaszd a boldogságot.
Fotó a blogger írónőről: Facebook.com/bronnie.ware
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- jóslás
- tenyérjóslás
Hány nagy újrakezdés lesz az életedben? Életvonaladból könnyedén kiolvashatod
- hangulat
- stressz