Megvizsgálták a hajóbalesetről készült felvételt: mi történt pontosan a Dunán?

A Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke szerint nem a Hableány fordult a Viking elé.

Hajóbaleset a Dunán

A közölt videofelvételek világossá tették, hogy a Hableány sétahajó nem fordult be a Viking szállodahajó elé, hanem a nagyobb jármű ütközött neki a kisebbnek szerda este - mondta Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán. Az elnök szerint a Hableány nem a saját irányváltoztatása miatt fordult keresztbe, hanem azért, mert a Viking nekiütközött, majd maga alá gyűrte, és felborította.

Hangsúlyozta, a hajókon lévő helymeghatározó műszerek segítségével, illetve szabad szemmel is látniuk kellett egymást. Elmondta azt is, a nagyobb hajó valószínűleg magához szippantotta a kisebbet, amit alátámaszt, hogy a Margit híd pillérei között haladtak el éppen, ahol a sodrás erősebb, és közel voltak egymáshoz.

Úgy gondolja, erre fel lehetett volna készülni, és egyértelmű az is, hogy a szállodahajónak lassítania kellett volna, és meg kellett volna várnia, míg a Hableány elhalad a híd alatt. A transponderek felvételei alapján ki fog derülni, hogy be volt-e kapcsolva a hajókon a rádió, és használták-e ezeket. Nem lehet kizárni annak a lehetőségét sem, hogy elromlottak a helymeghatározók a hajókon, ezért nem látták egymást, de ennek nagyon kicsi a valószínűsége - válaszolta a műsorvezető kérdésére Bencsik Attila.

A Hableány az ütközés után nagyon gyorsan, hét másodperc alatt elsüllyedt. Ennek okai között szerepelhet, hogy a szállodahajó orra nem klasszikus, hegyes hajóorr, hanem egy, a jármű hossztengelyére merőleges homlokfal. Ez azzal járt, hogy a Hableány nem tudott jobbra vagy balra kitérni, hanem felborult. Miután felborult, a víz nyomása és a szállodahajó mozgási energiája a víz alá lökte a sétahajót - értelmezte a történteket Bencsik Attila.

Az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján még azt közölték, hogy a felvételeket értelmezve úgy tűnik, az ütközés előtt a Hableány turistahajó befordult a Viking elé. Pál Adrián rendőrezredes akkor azt mondta, a videón az látható, hogy hegymenetnek, északnak tart mindkét hajó, és, amikor beérnek a Margit híd két pillére közé, a Hableány valamilyen oknál fogva befordul a Viking elé, a Viking pedig megborítja azt.

Kiemelt kép: MTI/Lakatos Péter.

Fotók a dunai hajóbaleset helyszínéről

65 éve nem volt olyan súlyos hajós baleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Dunán. Összeütközött a Hableány nevű turistahajó és a Viking Sigyn szállodahajó, utóbbi maga alá gyűrte a kisebb hajót. Az elsüllyedt vízi jármű fedélzetén 35 ember tartózkodott, mindössze heten kerültek elő élve.

Fotók a dunai hajóbaleset helyszínéről - Még zajlik a mentés

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük