Egy hétig is a Duna mélyén hagyhatják a Hableányt egy búvárszakértő szerint

A búvár azt nyilatkozta, hogy még napokba telhet az elsüllyedt Hableány hajó roncsának kiemelése.

Az elsüllyedt Hableány hajó

Napok, de akár egy hét is eltelhet, mire kiemelhetik a szerda este a Dunába süllyedt sétahajó roncsait a búvárok - mondta Sopronyi Richárd, a Diving Island Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-nek. Az ipari búvár közölte, hogy a Duna jelenleg is árad, és az előrejelzések szerint ez még akár jövő keddig is így maradhat. Jelenleg a folyó vízszintje két méterrel magasabb annál a megengedett mértéknél, amiben még dolgozhatnak a szakemberek - fűzte hozzá.

A nagyon erős sodrás és víznyomás a búvárok számára életveszélyes körülményeket teremt, ezért ilyenkor meg sem próbálják a leereszkedést. Többnyire egyébként egy pontonhoz rögzítik magukat a búvárok - ezért van a helyszínen a honvédség pontoneleme -, majd a fenéken kúszva közelítik meg a roncsot. A látótávolság a Dunában még alacsonyabb vízállás esetén is nulla, ezért csak tapogatózni tudnak a szakemberek.

A búvárok feladata ilyenkor, hogy felmérjék a roncs pontos helyét, és rögzítsék azokat a drótköteleket, melyekkel majd kiemelik a hajótestet - mondta Sopronyi Richárd hozzátéve, hogy a szakemberek ilyenkor csak kívül dolgoznak, hiszen nagyon kockázatos lenne bemenni egy sérült hajóba. A művelet sikeréhez legalább négy-öt ember munkájára van szükség, közülük csak egy fő a búvár, míg a többiek segítők, illetve irányítók.

Az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni Híradója szerint már csak egy ember van kórházban a szerda esti dunai hajóbaleset túlélői közül, őt bordatöréssel kezelik, a többieket pedig hazaengedték. A Parlamentnél szerda este történt balesetben legalább heten meghaltak, 21 embert, köztük egy ötéves kislányt és több hetven év körüli embert keresnek.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán.

Fotók a dunai hajóbaleset helyszínéről

65 éve nem volt olyan súlyos hajós baleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Dunán. Összeütközött a Hableány nevű turistahajó és a Viking Sigyn szállodahajó, utóbbi maga alá gyűrte a kisebb hajót. Az elsüllyedt vízi jármű fedélzetén 35 ember tartózkodott, mindössze heten kerültek elő élve.

Friss fotók a dunai hajóbaleset helyszínéről - Még zajlik a mentés

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük