Amikor kijött a kihallgatásról, bepisilt

Górcső alatt az igazságszolgáltatás

Cél a gyerekbarát igazságszolgáltatás. Eredmények?

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kormány, azon belül is a Közigazgatásügyi Minisztérium kiemelt feladatként emlegeti a gyermekbarát igazságszolgáltatás megteremtését, a témában 2011 végén egy nemzetközi konferenciát is szerveztek. A tárcát arról kérdeztük, hogy az elmúlt két évben milyen megoldások születtek, Gyurkó Szilviát, az UNICEF magyar bizottságának gyermekjogi igazgatóját pedig arra kértük, hogy értékelje az eredményeket.

A KIM-től megtudtuk, a gyermekbarát igazságszolgáltatás irányába többféle lépést is tettek, egyrészt rendeletben határozták meg, hogy 2014-ig minden megyeszékhelyen ki kell alakítani úgynevezett gyermekbarát meghallgatószobát, másrészt elfogadtatták a július 1-jén életbe lépett gyermekbarát igazságszolgáltatási csomagot is, "számos, a gyermekeket védő jogi biztosítékkal".

Gyerekeknek szóló tájékoztatás

- A polgári perrendtartásról szóló törvényben a gyermekek jogainak és érdekeinek fokozottabb biztosítása érdekében módosulnak a zárt tárgyalás elrendelésének feltételei, valamint az illetékességi szabályok. A kiskorú az új szabályok alapján már az idézése mellé egy speciális, gyermekeknek szóló tájékoztatást kap, emellett a gyermeket perbeli meghallgatása során is a korának és érettségének megfelelően kell ellátni a szükséges tájékoztatással, és a figyelmeztetéseket is ilyen módon kell megfogalmazni. A törvénycsomag emellett olyan garanciális szabályokat tartalmaz, amelyek az eddigieknél hangsúlyosabban biztosítják a kiskorú érdekének érvényesítését és jogainak védelmét a gyermek idézésétől egészen az eljárás befejezéséig - sorolták.

Módosított Btk.

A KIM hozzátette, a közelmúltban elfogadott új Büntető Törvénykönyv szintén számos ponton szigorítja a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények szankcionálását, önálló tényállás lesz például a gyermekprostitúció kihasználása, ahogy a kiskorú érzelmi fejlődésének veszélyeztetése is. Emellett emberölésnek minősül majd, ha valaki 14. életévét be nem töltött vagy akaratnyilvánításra képtelen személyt öngyilkosságra rábír.

A kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén az elévülés úgy változik, hogy a sértett 18. életévének betöltése után öt év áll rendelkezésére, hogy feljelentést tegyen.

Mindemellett az új, szigorúbb szabályozás értelmében a gyermekek elleni bűncselekmények elkövetőit eltilthatják minden olyan foglalkozástól, továbbá tevékenységtől, amely gyermekek, fiatalok felügyeletével, gondozásával, nevelésével függ össze. Az új szabályozás a gyermekkorúval szemben alkalmazott büntetés nevelő hatásának érvényesítése érdekében lehetővé teszi azt is, hogy a behajthatatlan pénzbüntetést szabadságvesztés helyett közérdekű munkára váltsák át.

Történtek előrelépések, de...

Gyurkó Szilvia a törvényi változások kapcsán elmondta: az igazságszolgáltatás gyermekközpontúvá tételében valóban történtek előrelépések, nagyon fontos például a gyermek életkorának és belátási képességének megfelelő eljárási tájékoztatás, ahogy az is, hogy az új Btk.-ban szerepel a gyerek egészséges érzelmi fejlődését veszélyeztető magatartás mint kiskorú veszélyeztetése.

- A gyerekkel szembeni szexuális visszaélés és erőszak szabályozása is sokat javult, álláspontunk szerint ez már megfelel az európai elvárásoknak és az ENSZ gyermekjogi egyezményének - tette hozzá.

Kettős mérce érvényesül

Vannak azonban olyan módosítások is, amelyek problémásnak tekinthetők. A szakember szerint például a joggal konfliktusba kerülő gyermekekkel - tehát a tettesekkel, és nem az áldozatokkal - szemben nem érvényesül a gyermekközpontú szemlélet, sőt, kifejezetten az ő mindenek felett álló érdekük ellen hat a vétőképességi korhatár leszállítása, és az annak során alkalmazható jogkövetkezmények köre.

- A nemzetközi dokumentumok egyértelműen kijelölik, hogy a büntetendő cselekményt elkövető gyerek is elsősorban gyerek, ezért jogait, érdekeit védeni kell, és a szükségleteire reflektáló eljárást, jogkövetkezményeket kell alkalmazni - hangsúlyozta Gyurkó Szilvia.

Négy gyermekbarát kihallgatószobát adtak át eddig

Mint a KIM válaszából megtudtuk, a jogszabályi változások mellett elindult egy folyamat a gyermekbarát kihallgatószobák kialakításával kapcsolatban is. Eddig négy ilyen szobát adtak át, Budapesten kettőt, egyet-egyet pedig Szombathelyen és Veszprémben.

Gyurkó Szilvia a kihallgatószobákkal kapcsolatban elmondta: bár a megfelelő helyiség valóban fontos, viszont ahhoz, hogy az áldozatok - azon belül a különösen sérülékeny áldozati csoportok tagjai - védve legyenek, először is az kell, hogy megfelelően felkészített szakemberek hallgassák meg őket.

Megdöbbentő esetek
A jelenlegi helyzetet jól példázza három gyermek igaz története. Egyikük Anna, akit három és fél éves korában bántalmaztak szexuálisan. A kislány most 11 éves, és még mindig nem sikerült lezárni az ügyét, holott összesen 22-szer tett tanúvallomást. A másik történet a tízéves Petiről szól, akit olyan kíméletesen hallgattak ki, hogy amikor kijött a szobából, bepisilt. Harmadikként egy korábbi cikkünkben Gyurkó Szilvia egy 8-11 éves testvérpárt említett, akiket késsel kergetett az apjuk. A két gyerek kihallgatását este hatkor kezdték el, és hajnali kettőkor fejezték be.

Ugyanilyen lényeges, hogy a gyermek mellett jelen lehessen egy olyan bizalmi személy, aki csökkenti a meghallgatás okozta szorongást. Fontos az is, hogy ha a például a szülő ellen folyik az eljárás, akkor a kirendelt eseti vagy ügygondnok ismerje a gyermek helyzetét, és ne a meghallgatás előtt öt perccel találkozzon vele először.

A gyerekeknek fogalmuk sincs, mi történik velük

- Ide tartozik, hogy megfelelő módon tájékoztassák a gyereket saját helyzetéről, jogairól, lehetőségeiről. A kutatási eredmények szerint a gyerekek többsége nem tudja, hogy mit csinál az ügyész, mi a feladata a rendőrnek, hogyan folyik az eljárás. Fantáziák keverednek filmélményekkel, barátok véleményével, nagy a zavar a gyerekek fejében, ami bizonytalansághoz, szorongáshoz, feszültséghez vezet - magyarázta a szakember.

Fontos az is, hogy a gyermeket lehetőleg csak egyszer hallgassák meg, mert egyáltalán nem jó, ha újra és újra át kell élnie a borzalmakat. A 14 éven aluliaknál a fő szabály az, hogy a meghallgatásra csak akkor kerülhet sor, ha a gyermek által előadottak olyan bizonyítékot jelentenek, amelyek másként nem pótolhatók. 

Más a szabály, más a gyakorlat

- A nyomozási bíró jelenlétében ez egyszeri meghallgatást jelent. Ehhez képest a gyakorlat az, hogy a nyomozási bírók sincsenek felkészítve a gyermekek meghallgatására, nincs számukra rendszeresített tréning, meghallgatási protokoll, szakmai standard, ami támogatná a munkájukat, az egyszeri meghallgatást pedig csak nagyon ritkán sikerül elérni - mesélte Gyurkó Szilvia. A KIM közölte, a tárca tervei között van, hogy a gyermekközpontúságot tovább kell erősíteni a bíróképzés területén is.

Gyurkó Szilvia szerint a következő fontos pont a meddig: hiába előírás például a gyerekeknél a soronkívüliség, a súlyos gyermekbántalmazással, szexuális erőszakkal kapcsolatos ügyekben még az átlagos  időtartamot is meghaladja az eljárások tartama.

- Ebben a sorban csak az utolsó indikátor a "hol". Ez azt is jelenti, hogy ha felkészületlenül, többször, a cselekmény után sok idővel, az áldozatvédelmi és gyerekjogi követelmények figyelmen kívül hagyásával hallgatják meg a gyereket, az akkor is traumatizáló, ha közben egy maciba rejtették a kamerát, és volt egy poszter a falon - vélekedett.

Képzések, felkészítések, anyagok, protokollok hiányoznak még

Gyurkó Szilvia szerint összességében elmondható, hogy az irányvonal sok tekintetben jó, de hiányoznak a valódi érvényesülést lehetővé tevő képzések, felkészítések, szakmai anyagok, protokollok.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- A jogszabályok szintjén eddig sem voltak jelentős hátralékaink, most is a jogszabályok szintjén állunk a legjobban, de ha a gyakorlatot is meg akarjuk változtatni - ami tényleges minőségjavulást eredményezhet a gyerekek oldalán -, ahhoz már nem lehet elspórolni ezeket a lépéseket: a gyermekvédelem és az igazságszolgáltatás közös platformra helyezését - hangsúlyozta.

OLVASD EL EZT IS!

Ezt is szeretjük