Figyelmeztet a Gmail: rengeteg fiókot törölni fognak napokon belül
Így kerülheted el a fiókod törlését!
A Google a jövő héten törölni fogja az inaktív Gmai-fiókokat. A cég erről üzenetet küld az érintett felhasználóknak.
Gmail-fiókok törlése
A Google 2023-ban közölte, hogy törölni fogják a két éve nem használt fiókokat. Egy fiók akkor minősül inaktívnak, ha két év alatt a felhasználó egyszer sem jelentkezett be abba a Google valamelyik szolgáltatásán (például Gmail vagy Google Photos) keresztül. Az inaktív fiókok teljes tartalmát le fogják törölni, a Gmailben, a Google Drive-on, a Naptárban, a Meetben, YouTube-on és a Google Fotók szolgáltatásban lévő tartalmakat és emlékeket is.
A változást a cég azzal magyarázta, hogy az elhagyott fiókok sérülékenyebbek, hiszen a támadók úgy vehetik át fölöttük az irányítást, hogy a felhasználók azt észre sem veszik.
A Google a közleményben azt is elárulta, hogy egyetlen fiókot sem fognak törölni előzetes értesítés nélkül. Ezeket idén januárban kezdték el kiküldeni. Azokat a fiókokat, melyekbe azóta sem jelentkeztek be a felhasználók még szeptemberben elkezdi törölni a Google.
Az első törléssorozatra szeptember 20-án fog sor kerülni, számolt be a UNILAD.
Ha van inaktív fiókod, amelyet szeretnél megmenteni a törléstől, még nem túl késő! Jelentkezz be, nyiss meg, vagy küldj el egy e-mailt, vagy mutass bármilyen más aktivitást a fiókodban!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fontos vizsgálatok lesznek ingyenesek a jövő héten! Életet menthetnek
Az országban több helyszínen is részt vehetsz az ingyenes vizsgálatokon a jövő héten!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary