Cuki videót osztott meg a rendőrség, de az üzenete kőkemény

A videóban egy egészen elképesztő statisztikát is közzétettek 2018 első hat hónapjából.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokan sajnos iszonyú figyelmetlenül közlekednek, mindegy, hogy gyalogosan, autóval, kerékpárral vagy éppen villamossal teszik azt. Ebből adódóan aztán rengeteg az olyan, gyakran végzetes kimenetelű baleset, ami némi körültekintéssel és kellő megfontoltsággal megelőzhető lenne. A helyzet súlyosságának érzékeltetésére elég csak egy ideig figyelni a zebrát egy forgalmasabb kereszteződésben - pár perc alatt is számos veszélyes helyzetnek lehetünk szemtanúi.

Persze a baj nemcsak a legfrekventáltabb helyeken történhet meg, és még akkor sincs garancia arra, hogy az ember zavartalanul eljut A-ból B-be, ha szabályosan közlekedik. A hatóságok közlése szerint csak 2018 első fél évében 440 embert gázoltak el a zebrán - az utóbbi hetekben is szinte mindennaposak voltak a hasonló esetek.

A rendőrség most egy igazán hatásos videóval hívja fel rá a figyelmet, hogy akár autósként, akár gyalogosként indulunk útnak, mindig vigyázzunk magunkra és egymásra, hiszen - ahogyan a kisfilmben is elhangzik - nem lehetnek ott mindenhol.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük