4600 kép közül választották ki a magyar fotósét - Lenyűgöző felvételek a világűrről
Lélegzetelállító az univerzum emberiség által feltérképezett része, mely elképesztő és egyben borzongató jelenségeket tartogat.

Magyar fotós nyerte a 2019-es Év Csillagászati Fotósa című pályázatot, amelyre 4600 felvétel érkezett több mint 90 országból. A győztes képeket és a döntősök pályamunkáját az angliai National Maritime Museumban 2020. április 26-áig lehet megtekinteni.
Francsics László különleges perspektíván keresztül mutatta be a teljes holdfogyatkozás folyamatát. 35 pillanatképet készített a jelenségről, így tökéletesen kivehető, ahogy látszólag a bíborból a feketén át egészen a fehérig változik a Hold színe. Sőt még azt is sikerült lencsevégre kapnia, ahogyan a Föld légköri ózonrétegének színszűrő hatására a holdkorong széle rövid ideig kékes színben játszik.
2019 legjobb csillagászati fotói
Bár a szakmai bizottság által hozott ítéletet már kihirdették, a közönség szavazataira még mindig várnak a fotók. Nézd meg a zsűri által választott, 2019-es legjobb képeket!
(Képek forrása: mymodernmet.com)

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- tudomány
- csillagászat