Ekkor kapcsolj le minden elektromos berendezést: ma tartják a Föld óráját
Ma a világ szinte minden táján elsötétülnek az ikonikus épületek.
Szombaton rendezik meg az idei Föld órája akciót, a szervezők arra kérik a kezdeményezéshez csatlakozókat, hogy este 20 óra 30 perctől egy órára kapcsoljanak ki otthonukban minden elektronikus berendezést, és kapcsolják le a világítást - közölte a WWF Magyarország az MTI-vel.
A Föld órája kezdeményezés, amelyhez tavaly már 190 ország csatlakozott, eredetileg azzal a céllal indult 2007-ben Ausztráliából, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozásra és annak negatív hatásaira irányítsa a lakosság figyelmét - olvasható a közleményben.
A világon mindenhol lekapcsolják a világítást
Mint írják, a március utolsó szombatján megrendezett esemény során egy órára világszerte lekapcsolják az épületek, nevezetességek díszvilágítását. A világ legnagyobb önkéntes akciója 2018 óta a természeti értékekre és azok megóvására, ezzel együtt pedig a fenntartható életmódra helyezi a hangsúlyt.
A háború kapcsán előtérbe került az energiafüggőség csökkentése, amely eddig rosszabb esetben alternatív gázimportban, jobb esetben a megújuló energiaforrások nagyobb arányú kihasználásában jelent meg leginkább a közbeszédben. Pedig a leghatékonyabb és legtisztább megoldás a fogyasztásunk csökkentése lenne - idézi a közlemény Harmat Ádámot, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi programvezetőjét.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- A tudományos konszenzus szerint a globális felmelegedés másfél fokon belül tartásához is elengedhetetlen az energiafogyasztásunk csökkentése. Ezért fontos, hogy a Föld óráján túl is figyeljünk természeti erőforrásaink mértékletes és hatékony felhasználására - tette hozzá Harmat Ádám. Az akcióban az egyének mellett a települések is részt vehetnek. A kezdeményezéshez csatlakozni és regisztrálni a www.foldoraja.hu weboldalon lehetséges - áll az összegzésben.
Hová kell dobni a hungarocellt? 10 egyszerűnek tűnő, de fogós kérdés a háztartásból
Mennyire ismered a szelektív hulladékgyűjtés szabályait?
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- környezetvédelem
- dohányzás
Hogyan csökkentsük a káros szokásainkkal járó ártalmakat?
- tudomány
- környezetvédelem