Jóval több aszteroidával ütközött a Föld, mint eddig hitték

A Föld korai időszakában a becsapódások száma tízszer több lehetett az eddig feltételezettnél.

becsapodas
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Jóval több aszteroidával ütközött 3,5-2,5 milliárd évvel ezelőtt a korai Föld, abban az időszakban a becsapódások száma tízszer több lehetett az eddig feltételezettnél - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport, amely szerint ez a magas ütközési szám lassította az oxigén felhalmozódását a légkörben.

A Nature Geoscience című tudományos folyóiratban ismertetett tanulmány szerzői ősi aszteroidamaradványokat vizsgáltak, és modellezték becsapódásuk hatásait. Ezek az új modellek segítik a tudósokat abban, hogy pontosabban megértsék, mikor kezdett a bolygónk olyan Földdé válni, amilyennek ma ismerjük - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

- A kötetlen oxigén a légkörben létfontosságú minden élőlény számára, amely légzéssel termel energiát. Az oxigén légköri felhalmozódása nélkül valószínűleg nem léteznénk - mondta Nadja Drabon, a Harvard Egyetem föld- és bolygótudományi kutatója. A magasabb becsapódási szám azt jelzi, hogy a bolygó nagyjából minden 15 millió évben ütközött aszteroidával.

A kutatók ősi bizonyítékokat, úgynevezett becsapódási gömböket elemeztek, amelyek akkor formálódtak, amikor egy nagy aszteroida vagy üstökös összeütközött a bolygóval. Az ütközésből felszabaduló energia a földkéreg kőzetét megolvasztotta és elpárologtatta. A megolvadt kőzet kicsiny gömbjei újra megszilárdultak, visszahullottak a Földre homokméretű részecskeként, és visszaágyazódtak a földkéregbe. Ezeket az ősi jellemzőket nehéz megtalálni, mivel igen keskeny rétegeket formálnak a kőzetekben.

Az elmúlt néhány évben azonban bizonyítékot találtunk számos olyan becsapódásra, amelyekről korábban nem tudtunk - magyarázta Drabon. Ezek az új becsapódási gömbrétegek növelték a korai Földdel való eddig ismert ütközések számát. Ez tette lehetővé, hogy a kutatók frissítsék az ütközési modelleket, és kiderítsék, hogy alábecsülték az aszteroidabecsapódások számát.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezután modellezték azt, miként hatottak a becsapódások a légkörre. Azt találták, hogy egy kilenc kilométernél nagyobb égitesttel való ütközés halmozott hatása oxigéncsökkenést eredményez, mivel kivonja az oxigén többségét a légkörből.

Megállapításuk egyezik azokkal a geológiai feljegyzésekkel, amelyek azt mutatják, hogy a légkör oxigénszintje változott ugyan, de viszonylag alacsony volt a korai archaikumban. A Föld felszínén található legrégebbi kőzetek nagy része az archaikumból - négymilliárd - két és félmilliárd évvel ezelőttről - származik. Ilyen kőzetek ismertek Grönlandról, a Kanadai-pajzsból, Nyugat-Ausztráliából és Dél-Afrikából. Az első kontinensek is az archaikum alatt alakultak ki.

Fotók: Getty Images

Képeken 9 elképesztő méretű meteor, ami a Földbe csapódott

Többtonnás meteorok csapódtak a Földbe az évezredek alatt, amik között vannak igazi óriások is. A legnagyobbat elszállítani sem tudták.

Ezt is szeretjük