Így talál rád a szerelem év végéig!
Pár apró térrendezési fortéllyal magadhoz vonzhatod az igazit.
A feng shui egy olyan ősi kínai hagyomány, amelynek célja az ember és a természet közötti tökéletes összhang megvalósítása. Az ég, valamint a föld törvényszerűségeinek megfigyelésével és alkalmazásával igyekszik kialakítani a harmóniát.
A tradicionális feng shui a környezet és a benne élő ember kölcsönhatásait, összefüggéseit elemzi, és a sikeres élethez szükséges legmegfelelőbb lakhely meghatározására törekszik. Segítségével a szerelmet is bevonzhatod az életedbe.
Feng shui a szerelemért
Ahogy minden embernek, úgy a házaknak is van aurája. Ez egy olyan láthatatlan energiaburok, amely információkat őriz meg és közvetít, és képes valamiféle érzelmet kiváltani. Amikor valaki belép egy lakásba, ösztönösen érzékeli a hely pozitív vagy esetenként negatív energiáit, és egy pillanat alatt el tudja dönteni, számára kellemes-e az ott-tartózkodás, vagy sem.
Természetes, hogy az emlékek nyomot hagynak benned, és pontosan ez a helyzet a házakkal is. Minden megtörtént esemény átjárja a falakat, a mennyezetet, hatással van a bútorokra, a környezetre, és szinte tapintható a levegőben is.
Ha tehát nem egy új épületbe költözöl, illetve bevonzanád a szerelmet az életedbe, érdemes megtisztítanod a teret az esetleges kedvezőtlen energiáktól: újítsd fel a lakást, fesd át a falakat, takaríts ki alaposan, és cseréld ki a régi textíliákat, fogantyúkat, mert ezek hordozzák magukban a legtöbb energiát.
Füstölővel, gyertyával varázsold illatossá a lakást, hogy kialakulhasson egy teljesen új, egyéni illat, ami hozzád kötődik. Égess fehér gyertyát - az ugyanis az újrakezdést szimbolizálja -, így végleg megtisztíthatod otthonod auráját. Az alábbi három módszer is segít abban, hogy mielőbb rád találjon a szerelem.
Szemétbe a múlttal!
Nagyon fontos feladat a rendrakás. Ha igazi egyensúlyt teremtesz környezetedben, és erre rendszeresen odafigyelsz, azzal komoly energiákat nyersz. Mindez pedig hozzásegít az általad kitűzött célok eléréséhez. Akit rendetlenség vesz körül, az nagymértékben hátráltatja a pozitív erők áramlását, és csak saját boldogulását nehezíti meg.
Pontosan ezért szelektálnod kell! Ha rengeteg régi emléktárgyad, felesleges kacatod halmozódott fel az évek során, amelyekre valójában semmi szükséged, akkor szabadulj meg tőlük mihamarabb. Ha gyűjtögeted őket, képtelen leszel elszakadni a múltadtól, ami fáradtságot, levertséget okozhat, nem is beszélve arról, hogy elzárod magadtól az éltető energiákat.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az ex kisöprése a hálóból
Ugyanez vonatkozik a múltbéli párkapcsolataidból származó ajándéktárgyakra és fényképekre. A régi leveleket, ékszereket, szárított virágokat és minden egyebet, ami a korábbi szerelmedre emlékeztet, el kell távolítani a hálószobádból. Minél hamarabb lezárod a múltat, annál hamarabb tudsz továbblépni, és a jelenre koncentrálni. Bármilyen kényes dolog, sajnos a fotók kiválogatása is szükséges feladat. Ne tartogasd azokat a tárgyakat, amelyekhez rossz élményeid fűződnek, és nyomasztó érzést keltenek benned.
El a kaktusszal!
Ha igazán készen állsz a szerelemre, és komoly kapcsolatra vágysz, akkor semmiképpen se tarts az otthonodban kaktuszt, főleg ne a hálószobában vagy abban a helyiségben, ami számodra a szerelmi kuckót jelenti. A kaktusz ugyanis alakjából és tüskéiből adódóan a megközelíthetetlenséget és a ridegséget jelképezi, ily módon pedig negatívan befolyásolhatja a szerelmi életedet. Ha ragaszkodsz ehhez a növényhez, legyen inkább a lépcsőházban, a kertben, esetleg a bejárat közelében, így még a betolakodókat is távol tarthatod.
Kétszemélyes berendezés
Tartsd szem előtt, hogy ha egyszemélyesre rendezed be a hálószobádat - egyetlen éjjeliszekrény, egyetlen lámpa az ágy mellett, esetleg szimpla ágy -, azzal azt sugallod, hogy elégedett vagy a szingli életvitellel, és nem is vágysz társra. Nem csupán egy férfi számára ijesztő a tömérdek parfüm, sminkestáska, ékszer és egyéb női mütyür, hanem a pozitív energiákat is mind elnyeli a fölösleges kacat. Engedj szabad utat a szerelmi energiáknak azzal, hogy kiürítesz néhány polcot, helyet csinálsz pár fiókban, illetve csökkented a saját holmik mennyiségét.
Mindenből legyen kettő!
Cseréld le a magukban árválkodó tárgyakat párosra! Legyen a hálószobádban két gyertyatartó, két kislámpa, az ágyon egy díszpárna helyett kettő. Alakítsd át a helyiséget úgy, hogy bármikor készen álljon egy partner befogadására. Elengedhetetlen kellékei a hálószobádnak a különféle masszázsolajok, gyertyák, szép ágyneműhuzatok és természetesen a füstölők is.
Még több szerelem és feng shui
Tudod, milyen tárgyakat és színeket érdemes még használnod a szerelem bevonzása érdekében? Kattints az alábbi videóra!
Berendezés fából
Ha teheted, ezt a helyiséget főként fából készült bútorokkal rendezd be, amelyek lehetnek ívesek, mintha csak az emberi testet utánoznák. Csak minimális fémet tarts a hálószobában, mert a feng shui szerint a fém elvágja a szálakat. Amit viszont érdemes beszerezned, az egy rózsakvarcból készült tárgy. Az ősi kínai hagyomány szerint a rózsaszín a szerelem színe, segíti a szerelmi energia megtartását, mellesleg gyönyörűen mutat egy ízlésesen kialakított hálószobában.
OLVASD EL EZT IS!
- pénz
- feng shui
Tudod, hogy lehet több pénzed idén?
- valentin nap
- lakberendezés
Így változtasd a hálószobádat szerelmi szentéllyé
- lakberendezés
- feng shui