Örökbe fogadta a legjobb barátját, aki közel 40 éves volt: ezért döntött így a nő

Egy dél-koreai nő tette bekerült a nemzetközi hírekre, mert legálisan örökbe fogadta felnőttkorú legjobb barátját.

Felnőtt örökbe fogadása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 44 éves Eun Seo-ran egy dél-koreai családban nőtt fel, ahol az édesapja volt a kenyérkereső, édesanyjára pedig a háziasszony szerepét bízták. Egész életében értük szolgált, de soha nem kapott hálát cserébe. Mindenesetre gondoskodott arról, hogy lánya, Seo-ran más utat járjon.

Felnőtt örökbefogadása

Fiatal lányként még a konyhába sem engedte be, és mindig azt mondta neki, hogy őrizze meg a szabadságát. Eun Seo-ran megfogadta, hogy soha nem lesz olyan, mint az anyja, és úgy döntött, nem házasodik meg, és nem vállal gyereket. A mai napig úgy gondolja, hogy felelőtlenség lenne férjhez menni, de azt is megérti, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a családtagok az egyetlenek, akik segíthetnek.

GettyImages-1338046659
Fotó: Taiyou Nomachi / Getty Images Hungary

2016-ban, miután a vidéki Jeollába költözött, hogy megszabaduljon a városi élet forgatagának stresszétől, és közelebb lehessen a természethez, Eun Seo-ran találkozott Lee Eo-rie-vel, egy hasonszőrű nővel, aki nagyon hasonló okok miatt költözött oda. Barátok lettek, és egy éven belül összeköltöztek. Mindketten szerették a növényeket, a vegetáriánus étrendet és a barkácsprojekteket, boldogok és egyedülállók voltak. Korábban írtunk arról, hogy vajon a szinglik vagy a házasok boldogabbak-e - kattints ide, és kiderül. 

A két nő úgy döntött, hogy az együttélés enyhíti az egyedüllét bizonytalanságát, ugyanakkor biztosítja, hogy mindkettőjüknek legyen kire számítania idős korukra vagy egészségügyi problémák esetén. Csupán néhány hónapba telt életstílusuk harmonizálása, és annak ellenére, hogy nem voltak szerelmesek, családként kezdtek viselkedni. Megosztották a számlákat, a házimunkát. De hamar rájöttek, hogy bizonyos helyzetekben még mindig alig többek az idegeneknél…

Néhány évvel ezelőtt, amikor Eun Seo-ran krónikus fejfájás miatt a kórházban kötött ki, rájött, hogy a dél-koreai törvények csak a családtagoknak engedik meg, hogy kritikus döntéseket hozzanak a beteg érdekében, vagy akár meglátogassák őket a kórházban. Mindkét nő azon töprengett, mi lesz a tervükkel, hogyan vigyázzanak egymásra.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- A jelenlegi törvények által meghatározott család alapvetően szexuális kapcsolaton alapul - mondta Eun Seo-ran az AFP-nek. - De úgy gondolom, hogy az érzelmi kapcsolatoknak van a legnagyobb jelentősége. Tehát amikor valakivel együtt vagyok, és maximális érzelmi stabilitást és békét érzek, miközben rá gondolok, akkor szerintem az a személy valóban a családom lehet.

Eleinte a két barát azon gondolkodott, hogy romantikus kapcsolatot színlelnek, hogy összeházasodhassanak, de Dél-Korea nem ismeri el az azonos neműek házasságát, így nem volt más választásuk, mint kihasználni azt a tényt, hogy felnőtt örökbe fogadása nevetségesen könnyű.

Eun Seo-rannak csak azt kellett bizonyítania, hogy idősebb a 38 éves Lee Eo-rie-nél, meg kellett kapnia az anyja jóváhagyását, és bizonyítani azt, hogy nem vérrokonok. A papírok benyújtása után az örökbefogadási folyamat mindössze 24 órát vett igénybe.

- Egyszerű dolgokat akarunk, például gondoskodni egymásról, orvosi nyilatkozatot aláírni, temetést szervezni, ha egyikünk elhunyt. De ezt nem lehet megtenni Koreában, hacsak nem vagyunk egy legális család - mondta Eun Seo-ran. Futótűzként terjedt el a hír, hogy a legjobb barátja édesanyja lett, és arra inspirálta Eun Seo-rant, hogy írjon egy visszaemlékezést „Örökbe fogadtam egy barátot” címmel.

Innen tudhatod, számodra ki az igaz barát: 3 dolog, ami segít kiszűrni a hamisakat

Egy barát nagy érték, de csak akkor, ha igaz: honnan lehet felismerni, és hogyan lehet kiszűrni?

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük