Ennyi pénz kell majd a megélhetéshez a nyugdíjon felül: nem árt már most gyűjteni
Már nem idegenkednek tőle annyira az emberek, mint régen.
A nyugdíjas lét várható extra költségeire derült fény a Groupama Biztosító friss kutatásából. A jelenleg aktív korú lakosság nagyobb része elképzelhetőnek tartja, hogy idős korában már a napi háztartási rutin elvégzése is nehézségekbe ütközik majd.
Arra is számítanak az emberek, hogy a problémák megoldására pénzt is kell áldozniuk a nyugdíjból. Már, ha egyáltalán képesek lesznek megfizetni egy-egy szolgáltatás árát.
Ennyi pénz hiányzik majd
A kutatás fontos tanulsága volt, hogy az emberek reálisan felmérik, hogy idősebb korukban akár egyszerű dolgok elvégzéséhez is segítséget kell majd kérniük. Egy korábbi kutatás szerint havonta 100 ezer forint hiányzik majd az állami nyugdíjon felül a biztos megélhetéshez. Aki tehát segítségre, netán teljes ellátásra szorulna, annak mindenképpen az aktív éveiben kell megteremtenie az ehhez szükséges fedezetet, hívták fel a figyelmet a biztosítótársaság szakemberei.
Az országos reprezentatív kutatást a 18-59 évesek körében készítették. Felmerült az a kérdés is, hogy idősebb korukban a megkérdezettek miként fogják megoldani az olyan napi teendőket, mint a bevásárlás, a takarítás és az utazás. A megkérdezettek 29%-a, vagyis az aktív korú felnőtt lakosság közel egyharmada gondolja úgy, hogy segítséget kell majd kérnie. 25-27%-uk számít arra, hogy a bevásárlást vagy a mindennapi közlekedést sem lesz képes mindig önmaga megoldani. Még talán a főzés az egyedüli háztartási tevékenység, melyet maguk végeznének a mostani aktívak, mindössze 19%-uk tart attól, hogy képtelen lesz saját maga gondoskodni a napi egyszeri főtt ételről.
Tudják, hogy fizetni kell majd érte
A középkorúak tudják, hogy a szolgáltatásokért majd fizetniük kell, ugyanakkor a takarításra, bevásárlásra vagy az utazásban való segítségre szánt keret jellemzően nem haladná meg mai értéken a havi tízezer forintot. Ha úgy alakulna az életük, sokan havi 20 ezer forintot is fordítanának ételrendelésre. A kiadások szükségességét a mai 50-59 évesek alacsonyabbra becsülik. Olyan, mintha a közvetlenül nyugdíj előtt állók jobban bíznának abban, hogy nem szorulnak rá fizetett segítségre. Leginkább a mai negyvenesek félnek attól, hogy nem bírják majd a háztartási munkát, így ők nagyobb arányban terveznek a kiadásokkal is.
Nemcsak a huszonévesek számára akadnak a munkaerőpiacon jól fizető munkák, melyekből biztosabb nyugdíjas kort lehet megteremteni.
Az idősek otthona nem pejoratív fogalom
Kiderült az is, hogy minden ötödik aktív korú magyar számol annak esélyével, hogy majd beköltözik olyan, időseknek fenntartott otthonba, mely megfelelő egészségügyi ellátást is biztosít számára. Ezekből az otthonokból ugyanakkor már most sincs elég. Az 54 ezer idősek otthonában elhelyezettre 26 ezer várakozó jut, vagyis a várólista már több mint 50%-osra duzzadt. A megkérdezettek jellemzően 55 ezer forintot költenének idősotthoni ellátásra, miközben a legolcsóbb intézmények 70-80 ezret kérnek havonta, de nem ritka a havi 180 ezer forintba kerülő otthon sem.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció