A fáraó átka Tutanhamon sírjának feltárásakor szabadult el? Több tucatnyi ember vesztette életét
Attól kezdve, hogy felnyitották a régen keresett sírt, rejtélyes halálesetek sora indult meg.
Tutanhamon, a 18. dinasztia fiatalon trónra került fáraója sírját Howard Carter brit régész fedezte fel 1922 novemberében, nyolc év fáradhatatlan keresés után, amikor is elképzelésétől eltérő helyen kapott ásatási engedélyt.
Amikor Howard Carter és csapata Ramszesz sírja közelében rábukkant néhány titokzatos lépcsőfokra, a Tutanhamon nyughelyéhez vezető addigi legígéretesebb nyomokra bukkant.
16 lépcsőfok megtisztítása után egy bevakolt ajtó, egy, a nekropolisz őrének pecsétjével ellátott válaszfal, majd egy másik, Tutanhamon koronázási nevével - Nebheperuré - jelzett fal következett. Carter tudta, hogy mivel áll szemben, és értesítette Lord Carnarvont, felkérőjét, aki arisztokrataként az akkori divatnak élve régészetre adta fejét, és az ásatások felügyeletével bízta meg Cartert. A sírt november 26-án közösen nyitották ki, és a legenda szerint ekkor elszabadult a fáraó átka.
A fáraó átka
A legenda szerint arra, aki bármilyen módon is kapcsolatba került Tutanhamon sírjával, átok szállt, és halál várt. A szóbeszéd az átokról már a sír feltárását követően elindult, de pontos eredetéről csak találgatások vannak. Egyesek szerint az átkot maga Howard Carter találta ki, hogy megvédje a fáraó sírját az illetéktelen behatolóktól és fosztogatóktól. Tény azonban, hogy azok közül, akik kapcsolatba kerültek Tutanhamon sírjával, valóban sokan életüket vesztették az elkövetkező esztendőkben.
Így például maga Lord Carnarvon is: akiknek gazdag a fantáziájuk, azonnal összefüggésbe hozhatták, miért is vesztette életét. Ő volt, aki a sírt megtaláló Cartert megbízta. Persze, hogy az átok lesújt rá - gondolhatták sokan. Carnarvon azonban vérmérgezésben halhatott meg, ami az egyiptomi higiéniai körülmények közt távolról sem elképzelhetetlen dolog. Egy apró szúnyogcsípést vágott meg borotválkozás közben, ami elfertőződött.
Lord Carnarvon halála után további 27 ember vesztette életét, aki a sírral kapcsolatba került, ami nem csoda, hogy tovább éltette a fáraó átkáról szóló legendát. Bármiben is vesztették életüket, a legenda rajongói rendre az átok számlájára írták az okot, még akkor is, ha az elhunyt idős volt, és természetes módon hunyt el.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Voltak, akik az átok helyett inkább reális magyarázatot kerestek a sorozatos halálesetekre. Az egyik feltételezés szerint végzetes betegség kórokozóit zárták Tutanhamon eltemetői a sírba, hogy annak felnyitóira majdan halál várjon. Egy másik elképzelés hirdetői azt mondták, a múmiát mérgezett anyagokba tekerték, és ez vezetett a feltárók halálához. Egy harmadik nézet erős radioaktív sugárzást feltételez, mely az évezredek során felgyülemlett a kamrában. Akárhogy is, a különösebbnél különösebb elméletek egyikére sincs bizonyíték.
A legvalószínűbb, hogy az átok tulajdonképpen nem más, mint egy kitalált dolog, melynek oka lehet a sír féltése, de a bulvárlapok szenzációhajhászása is. Különösen amiatt sántít a dolog, mivel épp maga Howard Carter az, aki annak ellenére, hogy ő maga fedezte fel a sírt, élt és virult még hosszú évekig. Csak 1939-ben halt meg, 17 évvel azután, hogy Tutanhamon nyughelyét meglelte.
OLVASD EL EZT IS!