A kék szeműek a bizonyítékai, hogy az evolúció nem ért véget: a tejivás és a bölcsességfog is árulkodnak

Bár az evolúcióra az ember hajlamos úgy gondolni, mint egy lezajlott folyamatra, több jele is van, hogy még nem ért véget.

evol-szem (2)

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ember hajlamos automatikusan úgy tekinteni az evolúcióra, mint a jelenleg élő ember kifejlődésével lezárult folyamatra.

Valójában számos jel  arra mutat, hogy még nem zárult le, sőt az elmúlt 10 ezer évben felgyorsult, ahogy azt a kutatók a génmutációkra hivatkozva állítják.

5 dolog, ami bizonyítja, hogy az evolúció még mindig tart

Az említett génmutációkat a laikus ember is felismerheti: meglepő, ám annál logikusabb dolgok támasztják alá, hogy az evolúció még mindig tart.

Kék szem - Eredetileg mindenki barna szemű volt, ám mintegy 7-10 ezer évvel ezelőtt a Fekete-tenger térségében történt egy génmutáció, aminek következtében egy ember kék szemmel született. A mutáció szükségességét, melyet a mai napig érvényben hagyhatott a természet, érdekes megközelítésből magyarázza egy szociobiológiai elmélet.

A kék szem azért alakulhatott ki, hogy a férfi biztos lehessen benne, hogy a nőtől született gyermek az övé. Ha ugyanis az anya és az apa is kék szemű, nem születhet barna szemű gyermekük, mivel a barna szem domináns, a kék pedig recesszív gén. Ha tehát a gyermek kék szemű anyától, de barna szemmel születik, akkor csak egy másik, barna szemű férfié lehet, kék szeműé nem. Noha a genetikai hátteret aligha érthette a 10 ezer éve élt ember, a kék szem lehetett egyfajta összehasonlítási alap, jelzés a férfi számára, és adhatott neki valamiféle támpontot abban, hogy a született gyermek az övé-e vagy sem.

Azonos forrás számol be róla, hogy a természet a kék szemmel vélhetően máig megőrizte a réges-régi, szemszínen alapuló apasági teszt nyomát: kutatási eredmények szerint a kék szemű férfiak ugyanis a kék szemű nőket preferálják. Vonzalmukat a fentebb részletezett, mélyről jövő ösztön is táplálhatja: a több ezer éve is bevált apasági teszté, mely kizárólag velük működhet.

A tejivás - Az ember régen csak csecsemőként fogyasztott tejet, az anyatejet. Miután azonban elkezdődött az állatok háziasítása, az ember tehén- és kecsketejhez jutott. Az emberek egy része, köszönhetően egy genetikai mutációnak, képessé vált a laktóz megemésztésére. A mutáció első ismert nyomát egy 5-6 ezer éves észak-európai populáció maradványaiban azonosították. Afrikában egy későbbi, 3 ezer éve élt embercsoport maradványaiban mutatták ki ugyanennek a génmutációnak a nyomát.

A cikk az ajánló után folytatódik

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Az immunrendszer kivéd egyes betegségeket - Kutatók szerint az elmúlt 40 ezer évben 1800, különböző betegségek legyőzésére hivatott génnel gazdagodott az ember. A folyamat nem állt meg, aminek ékes bizonyítéka az a rohamosan terjedő tucatnyi génvariáns, melyet afrikaiak körében mutattak ki: a malária leküzdésében segíthetik a szervezetet.

A bölcsességfog, és annak eltűnése - őseinknek sokkal termetesebb állkapcsa volt a mai emberénél, ami lehetővé tette számukra, hogy a keményebb gyökereket, terméseket is elrágják. A fogakat nem kímélő étrendjük azonban idővel pótlásért kiáltott: bekövetkezett a bölcsességfogat megalkotó génmutáció.

Sokan tapasztalják, hogy bölcsességfogaik nem nőnek ki. Ez a következő mutáció, ami az étkezési szokások változásához alkalmazkodva bekövetkezett. Mivel már késsel-villával feldaraboljuk az ennivalót, a fogazat nem sérül úgy, ahogyan egykor, tehát nincs többé szükség a pótlásra. Az, hogy egyeseknek van, másoknak viszont nincs plusz négy foguk, a genetikai mutáció bizonyítéka, és annak is az előjele, hogy a bölcsességfog idővel teljesen eltűnhet.

A Neander-völgyiek öröksége

A mai ember külsején több olyan vonás is felfedezhető, ami a Neander-völgyiektől ered. A cikkben sorolunk néhányat közülük.

Ezt is szeretjük