Kihirdették a 2023-as év szavát: biztosan nem találod ki, hogy mi lett az
Ez lett az év szava 2023-ban az Oxford Szótár kiadója szerint.

A 2023-as év szava a legfiatalabb generációkon kívülieknek valószínűleg nem mond túl sokat.
Az Oxford Szótár kiadója által kihirdetett kifejezést egy szakértői csapat segítségével, több tízezer közönségszavazat alapján választották ki.
Év szava 2023-ban
A "rizz" kifejezést választotta az Oxford University Press (OUP), az Oxford Szótár kiadója a 2023-as év szavának. A szó kiválasztásában egy szakértői csapat és több tízezer közönségszavazat segített, írta a Sky News.
Az Oxford University Press a következőképpen definiálja a "rizz” kifejezést: stílus, báj vagy vonzerő; a romantikus vagy szexuális partner vonzására való képesség. Egyesek szerint a rizz a karizma szó rövidített verziója.
A "rizz" szó rögzített használata nagyon megnőtt az idei évben, és akkor érte el júniusban a csúcsot, amikor Tom Hollandot, a Pókembert játszó színészt egy Buzzfeed által készült interjúban a "rizzéről" kérdezték, amire ő azt felelte, hogy neki egyáltalán nincs "rizze".

Az év szava versenyben a nyertes a következő jelölteket előzte meg:
- Swiftie - Taylor Swift rajongója.
- De-influencing - Bizonyos termékek megvásárlásáról való lebeszélés, illetve az anyagi javak csökkentésére való biztatás.
- Beige flag - Olyan jellemvonás, ami unalmas, nem túl eredeti személyre utal.
- Heat dome - Egy adott földrajzi terület fölött tartósan fennálló időjárási rendszer.
- Prompt - Egy mesterségesintelligencia-programnak, algoritmusnak adott utasítás, ami meghatározza az általa generált tartalmat.
- Parasocial - Egy ismert ember iránt érzett egyoldalú, viszonzatlan kapcsolat, amelyben a rajongó úgy érzi, hogy barátja a hírességnek.
- Situationship - Olyan romantikus vagy szexuális kapcsolat, amely nem tekinthető hivatalosnak.
Tavaly a Collins English Dictionary a "permakrízis" szó lett, erről ebben a cikkben olvashatsz részletesebben.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezek voltak a jó feleség ismérvei az 50-es években: szinte semmit nem számított a nő a kapcsolatban
A 20. század legendás mintafeleségeinek élete a mai nők szemében maga az elnyomás.
Ezek voltak a jó feleség ismérvei az 50-es években: szinte semmit nem számított a nő a kapcsolatban
A 20. század legendás mintafeleségeinek élete a mai nők szemében maga az elnyomás.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary