Mitől lesz valaki jó vezető? 40 éves kor alatt is elérhető a siker
Idén is keresik az Év Fiatal Vezetőjét: már elindult a pályázat!
Vezetővé bárki válhat, ugyanakkor valóban jó vezetőnek lenni kevesebbeknek sikerül. Idén, három sikeres pályázati év után újra megmérettetnek a negyven év alatti, fiatal vezetők, hogy elnyerjék az Év Fiatal Vezetője Díjat és az ezzel járó elismerést. A pályázatokat állandó, neves szakemberekből álló, az ügy mellett mélyen elkötelezett szakmai zsűri bírálja majd el, mely idén két új taggal bővült: Blaskó Nikolett, az ACG ügyvezetője és Gerendai Károly üzletember is a kezdeményezés mellé állt.
Korunk fiatal felnőttjei egyre nagyobb számban jelennek meg a munkaerőpiacon, és kompetenciáiknak köszönhetően, valamint a munkaerőpiac sajátos kihívásainak okán sokan hamar vezető pozícióba kerülnek. De vajon melyek a jó vezetők legfontosabb ismérvei?
Mitől lesz valaki jó vezető?
Modern vezetéselméletek az alábbi jellemzők kulcsszerepét hangsúlyozzák: legyen innovatív, önálló, bírjon küldetéstudattal, tudjon felelősséget vállalni, ugyanakkor fontos, hogy megfelelően tudja értékelni, motiválni csapatát, és tudatosan fejlessze saját szakmai és vezetői képességeit.
A pályázatokat bíráló, nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri is hasonló szempontokat vesz figyelembe az értékelésénél, így a pályázó elért eredményei mellett vizsgálja a szervezeten belül betöltött pozíciót, a leadership szerep tudatos megélését, valamint a vezetői képességek folyamatos fejlesztésére való törekvést.
Ezt erősítette meg Blaskó Nikolett is, aki felelős vezetőként vallja, hogy a siker fontos alkotóeleme a kitartás, a magas színvonalú szolgáltatás és a profizmus mellett az értékrend, mely szerint egy szervezet működik. Mindennek megteremtése, az iránymutatás a vezető feladata. A díjra négy kategóriában - nagyvállalati, kkv, non-profit és állami szektorban működő - olyan negyven év alatti vezetők pályázhatnak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk van, és, akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során.
Követendő példákat mutatnak be
- A díjat 2015-ben azzal a szándékkal alapítottuk, hogy megszólítsuk, és az elismerés által kiemeljük az országban azokat a fiatal vezetőket, akik kimagasló munkahelyi teljesítményük mellett valóban példamutató vezetői szemlélettel rendelkeznek, így követendő példaként állhatnak kortársaik, a következő vagy éppen a korábbi generáció előtt - említette céljaik között Bite Barbara, a Coaching Team ügyvezető igazgatója, a díj alapítója.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A hiánypótló kezdeményezésre az elmúlt években közel kétszáz pályázat érkezett, és idén is hasonló, kiélezett versenyre számítanak a kiírók. - Fontos számunkra, hogy a jó gyakorlatokat széles körben megismertessük, így minden pályázónak szeretnénk online megjelenést biztosítani, valamint a legjobbaknak a személyes bemutatkozási lehetőséget is megadni - mondta Szabó Viktória, a Fiatal Vezetők Akadémiáját működtető Coaching Team munka- és szervezetpszichológusa.
Hozzátette: a zsűri a fődíj mellett különdíjakkal, a további helyezettek számára pedig egyéb elismeréssel is készül képzési programok, tanfolyamok, szakkönyvek formájában. A jelentkezők december 3-ig küldhetik be pályázatukat, a szakmai zsűri ezt követően kezdi meg az értékelést. Az ünnepélyes eredményhirdetés 2019 februárjában lesz, ahol a személyes meghallgatást sikerrel teljesítők a közönség számára is bemutatkoznak, majd sor kerül a kategóriagyőztesek, valamint az Év Fiatal Vezetője 2018 Díj nyertesének kihirdetésére. A pályázati kiírás ide kattintva elérhető.
Nézd meg ezt is! - Egy éve még pultoslány volt, most sikeres politikus
2018. június 26. bizonyára örökre bevésődött Alexandria Ocasio-Cortez emlékezetébe, hiszen elsöprő győzelmet aratott az amerikai előválasztáson a képviselőház egyik legjelentősebb emberével, Joe Crowley-val szemben.
Egy éve még pultoslány volt, most sikeres politikus, aki történelmet írhat
Bebizonyította, hogy tehetős család és társadalmi hátszél nélkül is elérheti az ember, amire vágyik.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!