Válaszd ki a 2020-as Év Fáját! Mindössze néhány heted van a szavazásra
Elindult a szavazás, már lehetőséged van voksolni a 2020-as Év Fájára.
November 22-ig lehet szavazni a 2020-as év fájára - közölték a szervezők az MTI-vel. Idén a tatár juhar, a kecskefűz és a rezgő nyár közül lehet választani az internetes oldalon. Minden felhasználó egyszer szavazhat - írják a közleményben.
Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium az immáron hetedik alkalommal elindított voksolással a hazai fafajokra kívánja felhívni a figyelmet. A tatár juhart - Acer tataricum - már a magyarok honfoglaló elődei is ismerték. Ökológiai szerepe jelentős, ugyanakkor kevésbé becsülik alacsony termete, csekély gazdasági értéke miatt, ezért mára erőteljesen visszaszorult.
A kecskefűz - Salix caprea - leginkább arról ismert, hogy virágzata a húsvéti barka. Fatermetű egyedei viszont ritkaságszámba mennek, mivel évszázadokon keresztül gyomfának tekintették, és ma is igyekeznek felverődő egyedeit visszaszorítani. Az egyetlen magyarországi fűzfaj, amely többletvíz nélkül él.
Az elegáns megjelenésű rezgő nyár - Populus tremula - a hegy- és dombvidékek jellemző pionír fafaja. Fontos szerepe van az erodált, lepusztult talajok újraerdősülésében - olvasható a közleményben. A szavazatokat az Év Fája weboldalán lehet leadni.
Fotók: Getty Images
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
10 magyar fasor, ami alatt át kell sétálni egyszer
Az ország minden pontján lehet találni olyan fasorokat, melyekre méltán büszkék a helyiek. A platánsorok, vadgesztenyék, de akár az örökzöldek alléja alatt is felejthetetlen élmény várja a látogatókat.
10 magyar fasor, ami alatt át kell sétálni egyszer az életben: sárga pompában a legszebbek
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- fa
- környezetvédelem