
Ők kapták 2020-ban az Európai Polgár díjat: rengeteget tettek a magyarokért
Hatalmas elismerésben részesültek karitatív munkájukért a díjazottak.


Baritz Laura Domonkos-rendi nővér valamint az Iványi Gábor által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület az Európai Parlament által alapított Európai Polgár díj magyar díjazottjai 2020-ban.
Az Európai Parlament által 2008-ban alapított Európai Polgár díjat olyan, kivételes teljesítményt nyújtó személyeknek, illetve szervezeteknek ítélik oda, akik hozzájárultak a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció, a közös megértés előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki.
Ők a magyar díjazottak
Az Oltalom Karitatív Egyesületet a lelkileg és szociálisan elhagyott, kiszolgáltatott vagy veszélyeztetett élethelyzetben levő különféle társadalmi rétegek, csoportok és egyének (hátrányos helyzetű gyermekek, hajléktalanok, katasztrófa által sújtottak, szegények, betegek és magányosok) együttérző, segítőkész támogatására hozták létre 1989-ben. Az egyesület célja a rászoruló, a társadalom perifériájára jutott embereknek anyagi, természetbeni és lelki támogatása, valamint a közvélemény figyelmének és szolidaritásának felkeltése.

Tevékenységük - többek között, a teljesség igénye nélkül - felöleli a szociális és utcai szociális munkát, a családgondozást, az élelmezést, a természetbeni és anyagi segélyezést és az egészségügyi ellátást; a lelki gondozást és a jogi segítségnyújtást, valamint a munkaterápiát, a magyarországi etnikai kisebbségek és a határon túli magyarság segítségével kapcsolatos tevékenységeket és a gyermekvédelmet.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
Baritz Laura nővér a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) posztgraduális esti gazdasági képzés egyik alapítója és szakfelelőse a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Emberközpontú gazdaságot tanít a Budapesti Corvinus Egyetemen tárgyfelelősként és szervezőként. Alapítója a Keteg Oikonomia Intézet Alapítványnak.
A Domonkos-rendi szerzetesnővér széles közönséghez juttatja el az etikus gazdaság és a fenntartható fejlődés témáját, képviselve az EU Alapjogi Chartájában foglalt értékeket. A nővér sokrétű és szerteágazó tudományos munkája mellett saját műsorral rendelkezik a Mária Rádióban, tagja volt a magyar Fenntartható Fejlődés Tanácsának, és számos tudományos publikáció gazdája. Integráló személyisége által olyan találkozások és párbeszédek jönnek létre, amelyek nélküle nem valósulnának meg.
Kvíz Európa kedvelt látnivalóiról: hol található a híres Károly híd?
Az európai városok nevezetességei vágyott turistacélpontok.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!

- európa
- európai unió
10 gyors kérdés Európa országairól: tudod, mi Bulgária fővárosa?

- magyarország
- pénzügyek