Érintetlen vadont alakítanak ki Magyarország egyik legszebb nemzeti parkjában
Természetes körülmények között, vadon élhetnek európai bölények az Őrségi Nemzeti Parkban.
Európai bölényekkel népesítették be az Őrségi Nemzeti Park egy hetvenhektáros, fokozatosan újra vadonná alakuló területrészét - tájékoztatta az MTI-t Németh Csaba, az Őrségi Nemzeti Park igazgatóhelyettese.
Egy nemzeti parkban szükség van olyan, nagy kiterjedésű, összetett, több élőhelyet, gyepet, erdőt magába foglaló részekre is, ahol egyáltalán nincs emberi beavatkozás, és ahol lehetőség szerint a természet minden alkotóeleme jelen van, beleértve a korábban kipusztított állatokat is - hangsúlyozta Németh Csaba. Csak így érthető meg ugyanis a természet valódi működése, így tanulhatja meg az ember, hogyan hívhatja segítségül a természet erőit a saját, tönkretett környezete helyreállításához - mutatott rá.
Igazi vadont hoztak létre
Mint a szakember felidézte, több mint egy évtizeddel ezelőtt döntött úgy a nemzeti park vezetése, hogy létrehoz egy, a természetes vadonhoz leginkább hasonlító területet, és arra visszatelepíti az egykor itt is élt európai bölényt.
Az igazgatóság az elmúlt évek során megvásárolta a Kondorfa község határában található úgynevezett Hegy-völgy területét, amelynek zöme gyep, de található rajta tölgyeserdő és foltokban erdeifenyő is. A területen mélyfúrású kutat létesítettek, idén tavaszra pedig elkészült a teljes élőhely körül egy speciális, ötezer folyóméter hosszú, hét vezetékszálból álló elektromos kerítés is.
Hozzáfűzte: a fejlesztéssel párhuzamosan az igazgatóság európai bölényeket szerzett be, amelyeket Szalafőn, az Őrségi Népi Műemlékegyüttes mögött kialakított bemutatóterületen helyezett el, innen szállították át az állatokat új, remélhetőleg a vadonhoz egyre jobban hasonlító tágasabb élőhelyükre. Az állatok azóta önállóan élik életüket, és egyben az ő rágásuk, taposásuk alakítja a vadont.
A tanulmányozásban is segít
A szakemberek szerint egy olyan természetes rendszer jött létre, amely önmagát szabályozva működik, lehetőséget adva számtalan élőlénynek a megtelepedésre, a folyamatok tanulmányozására. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vadon területe zárt, oda szigorú biztonsági szabályok betartásával jelenleg csak a szakemberek léphetnek be.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Európai bölények azonban elmondása szerint a nemzeti park szalafői bemutatóhelyén továbbra is megtekinthetők, a nemzeti park szakemberei pedig a bölények életéről folyamatosan tájékoztatják az érdeklődőket az igazgatóság Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján, amelyen egy az áttelepítésről szóló kisfilm is megtekinthető.
Kiemelt kép: Wikipédia/Michael Gäbler
Egy ritka állat, amiből több száz is Magyarországon él
A Világ Kulturális és Természeti Örökségének listáján is szereplő Hortobágyi Nemzeti Park gazdag állatvilággal rendelkezik, pusztájának lakóin számos védett fajnak ad otthont. A pentezugi rezervátumban például több száz ázsiai vadló él.
Csak pár ezer él a ritka állatból az egész világon: Magyarországon több százan vannak
Nézegess képeket!
Elolvasom