Így telnek a mindennapok Észak-Koreában: soha nem látott fotókon az ország igazi oldala
A kommunista diktatúra életéről csak nagyon ritkán látunk hasonló fotókat.
Nem kérdés, hogy Észak-Korea a világ egyik legtitokzatosabb állama, hiszen az ország vezetése csak nagyon keveset enged láttatni az ottani életről, és amiket megmutatnak a külvilágnak, azok is sokszor csak kozmetikázott változatai a valóságnak.
Éppen ezért nem csoda, hogy az embereket sokkal jobban érdekli az, mi is zajlik a tökéletesként közvetített országban valójában, és egyre több fotós csempész ki onnan illegálisan felvételeket, csak hogy a világ is megismerhesse Észak-Korea igazi oldalát.
Így telnek az emberek hétköznapjai Észak-Koreában
Szerencsére az Instagram sem csak influencerekből, naplementés képekből és kajafotókból áll, hiszen gyakran nagyon érdekes profilokba is bele lehet futni. Ilyen az Everyday DPRK is, amit ma már százezernél is többen követnek, nem véletlenül. Az oldalt az amerikai David Guttenfelder fotóriporter működteti, aki a saját bőrén is tapasztalta, mennyivel másabb ott az élet testközelből, mint amit a képeken látni.
Guttenfelder, aki az elmúlt 15 évben rendszeresen utazott az országba, 2014-ben indította el a fiókot, hogy megmutassa a valódi embereket, a valós életet, és ne csak az állam által támogatott országnézetet. Mint mondja, hiába tűnik titokzatosnak az ország, az ott élők is teljesen átlagos emberek, akik napközben munkába mennek, a parkokban pihennek, sportolnak és a családjukkal töltik az időt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Külső szemlélőként talán mindenkinek úgy tűnhet, hogy elnyomásban és szörnyű körülmények között élnek, ám David szerint ők ezt sok esetben észre sem veszik, hiszen a külföldi sajtó és kultúra teljes kizárása miatt nem igazán tudják, hogy is zajlik az élet máshol, így számukra ezek tűnnek teljesen természetesnek.
Phenjanban a nők egyre jobban figyelnek a divatos öltözködésre, és már nemcsak a praktikumot tartják szem előtt, hanem sokan igyekeznek önmagukat kifejezni a ruháik által. A fotós szerint ebben nagy szerepe volt Kim Dzsongun feleségének, Ri Szoldzsunak is.
Átlagos lakóház Phenjan belvárosában. A nemzeti zászló szinte minden épületen megtalálható a városban.
Talán furcsának tűnhet külső szemmel, de Észak-Koreában is rendeznek különböző fesztiválokat és eseményeket. Ez a fotó a széles kimcsiválasztékról készült egy phenjani gasztronómiai fesztiválon.
Reggeli csúcsidő a phenjani metróban. Mivel az itt élő emberek nagy része nem engedheti meg magának a saját autó vásárlását, ezért szinte mindenki a tömegközlekedési eszközöket használja, ám ebből sincs túl sok, így szinte már megszokottnak számítanak a hosszú sorok és a folyamatos tömeg.
A szegényebb körülmények ellenére Észak-Koreában az egyik legmagasabb a dohányosok aránya, a WHO adatai szerint a népesség 40%-a dohányzik, szemben például az Egyesült Államokban ez a szám csak 17%. Az adatok csak a férfiakra vonatkoznak, a felmérés szerint a nők aránya nulla százalékos, ám ez valószínűleg a valóságban nem pont így van.
Ilyen képet is ritkán látni, de a családok nyaranta előszeretettel keresik fel a strandokat, itt épp az ország keleti felén lévő Vonszanban örökítette meg a pillanatot a fotós.
Kislányok gyakorolnak a zongorán, felettük a két korábbi vezető, Kim Ir Szen és Kim Dzsongil portréja látható. A személyi kultuszuk szinte mindenhol jelen van, nemcsak az intézményekben, gyárakban, üzletekben, hanem még a lakásokban is ki kell tenni a képüket. Ezeket a fotókat 2012-ben újították fel, hogy sokkal elfogadhatóbbá, „apaszerűvé” váljon a megjelenésük a lakosság számára.
Képek Észak-Koreából, amiért kitiltást kapott a fotós
A világ egyik legtitokzatosabb országában nem lehet akármit lefotózni.
10 kép Észak-Koreából, amiért kitiltást kapott a fotós – Ezt az arcát senki nem láthatja az országnak
Nézegess képeket!
Elolvasom(Borítóképek forrása: everydaydprk / Instagram.)
OLVASD EL EZT IS!
- nők elleni erőszak
- észak-korea