Így pihentet szinte ingyen a kormány: mindössze pályázni kell

Az állam csekély önrész befizetése mellett sokaknak nyújt nyaralási lehetőséget.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nyugdíjasoknak, nagycsaládosoknak, gyerekeknek és fogyatékkal élőknek is kínál kedvezményeket a kormány idén az Erzsébet-program keretében.

Kik pályázhatnak, hogyan tehetik ezt meg, és milyen feltételek mellett vehetőek igénybe a kedvezmények?

Fürdő és utazás

A nyugdíjasok előtt egyből két lehetőség áll: egyrészt pályázhatnak kedvezményes fürdőbelépőkre, másrészt pedig üdülésre. Ki részesülhet a kedvezményekben? Azon belföldi illetőségű, öregségi nyugellátásban részesülő, 60. életévét betöltött személy, akinek rendszeres, havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a 147 ezer forintot, valamint további adóköteles jövedelemmel nem rendelkezik.

Az érvényes pályázathoz szükséges a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által a pályázó nevére kiállított, 2014. évi havi nyugellátás megállapítását tartalmazó igazolás, amelyet a nyugdíjas 2014 januárjában már kézhez kapott. Az elnyert támogatáshoz 5000 forintos önerőre van szükség az üdülések esetében. A nyertesek postán kapják meg kártyájukat, amellyel az Erzsébet-program honlapján szereplő szálláshelyek közül válogathatnak.

A nagycsaládosoknak is kell önerő, de hároméves kor alatt minden ingyenes

A nagycsaládosoknak járó üdülési támogatásban azok vehetnek részt, akik belföldi illetőségű magánszemélyek, a családjukban az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2015. január 1-jén érvényes minimálbér összegét, továbbá három vagy annál több - 20. életévüket a pályázat benyújtása napján be nem töltött - gyermeket nevelnek saját háztartásukban, akik után családi pótlékra jogosultak.

Pályázni az Erzsébet Pályázat honlapján található elektronikus adatlap kitöltésével lehet. A pályázat pontos menetét az ezen az oldalon találod.

Elnyert támogatás esetén a pályázó és a közös háztartásban élő házastársa vagy élettársa, valamint a pályázat benyújtásakor a 14. életévét már betöltött gyermeke 5000 forint/fő önerő befizetésével indulhat útnak. A pályázat benyújtásakor a pályázó 3-14 életév közötti gyermeke 2500 forint/fő önerő befizetésével veheti igénybe az elnyert üdülési szolgáltatást. A családdal önerő nélkül utazhat a három év alatti gyerek, de kötelező őt is feltüntetni a pályázaton.

Pályázni február 12-től lehet a nagycsaládosoknak, március 12-ig pedig a visszaigazoló e-mail segítségével kell aktiválni a pályázatot.

Fogyatékkal élőkön is segít a kormány

A gyereknek szóló programokra a pályázó intézmények által gyermekvédelmi szakellátásban részesített vagy nevelőszülői hálózatban ellátott gyermekek vehetnek részt.

Azon belföldi illetőségű, 18. életévüket betöltött, fogyatékossággal élő személyek, akik a pályázat benyújtásakor fogyatékossági támogatásban és/vagy vakok személyi járadékában és/vagy magasabb összegű családi pótlékban részesülnek, valamint a havi teljes összegű ellátásuk nem haladja meg a nettó 150 ezer forintot, szintén pályázhatnak.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Benyújtandó a pályázó által a pályázat benyújtását megelőző hónapban kapott összes járandóság átvételét igazoló dokumentum - postai szelvény vagy bankszámlakivonat - másolata és a foglalkoztató intézmény - amennyiben van - jövedelemigazolása a havi nettó jövedelemről.

A támogatás elnyerése esetén mind a pályázók, mind pedig a kísérők egyaránt 5000 forint/fő önerő befizetését követően, a postai úton kiküldésre kerülő Erzsébet-kártya segítségével vehetik igénybe az elnyert üdülési szolgáltatást. Április 16. a határidő.

A közlekedési, valamint a postai ágazatban dolgozóknak, illetve a köznevelési intézményekben foglalkoztatottaknak is pályázati lehetőséget ígért a kormány a napokban. A pályázathoz további segítséget a megyei kormányhivatalok, az eMagyarország-pontok vagy éppen az Integrált Közösségi Szolgáltató Terek nyújtanak.

Ezt is szeretjük