Gyurcsány Federerrel, Bajnai beszélő lángossal támad

Így kampányolnak a pártok a közösségi médiában

A Fidesz és az MSZP unalmas.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Május 25-én választhatjuk meg az Európai Parlament tagjait, és ennek alkalmából még hűvösebb kampánykedvvel találkozhatunk, mint az országgyűlési választást megelőzően. A várható alacsony részvétel miatt a kisebb pártok előtt komoly esély nyílik, hogy képviselőt delegálhassanak Brüsszelbe. Ráadásul mind az Együtt-PM, mind a Demokratikus Koalíció most először mutathatja meg élesben, képes-e helytállni egy megmérettetésen.

Az MSZP és a Fidesz azonban mintha már nem tenne erőfeszítést 25-e előtt. A Jobbik pedig láthatóan nem tudja hová tenni azt a skizofrén helyzetet, hogy az integrációt ellenző pártként delegálnának jelölteket az EP-be. Körülnéztünk a pártok hivatalos Facebook-oldalain. Vicces és lehangoló képek megosztásától várnak eredményt a pártok.
 

Gyurcsány ragaszkodik a kormányzáshoz

A politikus semmit sem tesz érdek nélkül? Nem tudjuk, de a közösségi média térnyerésével már feltűnőbb, ha egyes politikusaink csak közvetlenül egyes választások előtt nyílnak meg a halandók előtt. Kinek van jobban szüksége a Facebookra, ki mit akar mutatni magáról, és ki a legaktívabb politikus a hálón?

Gyurcsány ragaszkodik a kormányzáshoz

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük