Az éneklő forradalom története: milliók karoltak egymásba, és tiltakoztak a szovjet elnyomás ellen
Kétmillió ember három balti országon át tartó élőlánca állította meg az elnyomó szovjet hatalmat.
Bár sokan úgy vélik, erőszakmentes ellenállással nem lehet megdönteni egy elnyomó rezsimet, a történelem folyamán számos ország képes volt hitelt érdemlően megcáfolni ezt. Az 1980-as évek legvégén többek közt a balti államok is fegyver nélkül vívták ki függetlenségüket.
A hidegháború végén, a Szovjetunió felbomlását megelőző évtizedben országok sora győzedelmeskedett a diktatórikus berendezkedés fölött világszerte. Európa államai közül a balti államok ellenállása volt az erőszakmentes ellenszegülés legérdekesebb iskolapéldája, melyet Gene Sharp Diktatúrából demokráciába című könyvében is megemlít.
Az éneklő forradalom története
Csakúgy mint számos más posztszovjet ország, a balti államok, azaz Észtország, Lettország és Litvánia lakossága is elnyomó diktatúrában élt a 80-as évek végéig, amikor azonban fontos függetlenedési törekvések indultak meg. Az autoriter rezsimet végül nem kaszákkal és kapákkal, hanem erőszakmentes tiltakozások sorával futamították meg.
Az éneklő forradalom egy több éven át tartó ellenállássorozat volt, amely egy 1988 júniusában tartott tallinni énekes, zenés tömegtüntetésről kapta a nevét. A találó kifejezést először egy észt aktivista, Heinz Valk használta cikkében. Az énekes demonstráció nem volt előzmény nélküli, egyre több teret kapott a balti államok zenei világában a szabadság iránti vágy és a nemzeti összetartozás, valamint a három ország közti szolidaritás.
1987 Észtországa a szovjetek foszforitbányászatáról szóló tervezete ellen fogott össze, a tiltakozás szimbólumaként írt patrióta dal hamar elterjedt. 1988-tól egyre gyakrabban hangoztak el a haza szeretetét hangsúlyozó énekek és a régi észt himnusz a rendezvényeken.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Lettországban már az 1985-ös táncdalfesztiválon elhangzott egy dal, amely a nép újjászületését vizionálta, és óriási sikert ért el a lakosság körében. A fény kastélya című slágert a szovjetek betiltották, a lettek mégis kikövetelték elhangzását a fesztiválokon. Később, 1988-ban egy popzenei verseny első dala is a szabadságvágy jegyében született meg. Ugyanezen évben hatalmas tüntetések indultak a demokráciáért, százhúszezres tömeggel, kórusokkal.
Litvániában egy Rockmenet indult el 1987-ben, városi turnékkal, ahol a nemzet szabadságát hirdető számok mellett nyugati zeneműfajok, elsősorban a rock-, punk- és metálzene egyes válfajai kerültek előtérbe. Az Antis együttest tartják a korszak legfontosabb szovjetkritikus előadói csapatának, illetve az értelmiségiekből, művészekből álló Sąjūdis, valamint a radikális Litván Szabadság Liga csoport szervező-képviselő tevékenysége volt jelentős.
Az éneklő forradalmak csúcsa, a tiltakozó események legfontosabb pontja azonban egy három országon át tartó élőlánc volt.
A balti lánc sikere
A balti lánc 1989. augusztus 23-án, a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírásának 50. évfordulója alkalmából meghirdetett tüntetésen állt fel, a támogatottsága viszont sosem látott méreteket öltött. Kétmillió ember alkotta meg a 600 kilométeren és három országon át tartó élőláncot: Tallinntól Rigán át Vilniusig egymásba karoltak az emberek.
Az élőlánc a német-szovjet paktum titkos záradékára kívánta irányítani a nemzetközi figyelmet, mely számos egyéb közt azt is lehetővé tette, hogy a Szovjetunió bekebelezze a három országot. A megdöbbentő méreteket öltő esemény óriási löketet adott ahhoz, hogy a mozgalom sikeressé válhatott, 1991-re pedig az országok függetlenedhettek. Azóta a balti lánc az UNESCO Világemlékezet listájára is felkerült, augusztus 23-a pedig az Európai Unióban a totalitárius diktatúrák áldozatainak emléknapja lett. A balti népek története tanulságos példaként áll a világ előtt az erőszak- és fegyvermentes ellenállás elsöprő erejéről.
A mecseki láthatatlanok története
Az 56-os forradalom leverése után még hetekig kitartottak a hegyekben a mecseki láthatatlanok, sőt, azt hirdették: „Márciuban újrakezdjük!”
A mecseki láthatatlanok felkavaró története: az 56-os forradalom után még hetekig kitartottak a hegyekben
Az 56-os forradalom leverése után még hetekig kitartottak a mecseki láthatatlanok.
Elolvasom(Képek: Wikipedia/Jaan Künnap, Uldis Pinka, Rimantas Lazdynas, Laimonis Stīpnieks.)
- forradalom
- erőszak
- mozgalom
- tüntetés
- demonstráció
- szovjetunió
- szovjetek
- lettország
- litvánia
- észtország
- történelmi érdekesség
- történelem
- érdekességek a világból
- béke
- Terasz