Hogyan akart egy tv-szerelő a jövő tudósa lenni? Az emberi hibernáció meghökkentő története
Bob Nelson a középiskolát sem tudta befejezni, mégsem tartotta vissza semmi, hogy tudományos pályára vágyjon.
1962-ben Bob Nelson átlagos tv-szerelő volt, akinek az érdeklődési körébe mégiscsak tartozott egy kis furcsaság: a krionika iránti szenvedélye.
A krionika hívei úgy tartották, hogy a haláluk után lefagyasztott embereket a jövő tudományával majd újra lehet éleszteni. Találkozókat szerveztek, ahol Bob Nelson is megtalálta a maga barátait. Együtt végül nekiláttak, hogy megvalósítsák saját tudományos projektjüket.
Tv-szereléstől a krionikáig
Bob Nelson gyerekkora nem volt könnyű. Édesapja már a születésénél sem volt jelen, édesanyja alkoholproblémákkal küzdött. Mostohaapja híres bűnöző volt, 1950-ben került börtönbe bankrablás miatt.
1960 környékén mutatkozott meg Bob Nelson tehetsége, amikor televíziós berendezéseket kezdett javítani, de igazi szenvedélye a halál legyőzésének kutatása volt. Mélyen megihlette dr. Robert Ettinger A halhatatlanság kilátásai című könyve, amiben a halált mint gyógyítható betegséget vázolta fel az író.
1962-ben talált egy hirdetést, amit egy hibernációval foglalkozó tudományos társaság adott fel. Eleinte kételkedett benne, hogy tudományos képzettségének hiányában befogadnák, viszont a találkozóról mint a Kaliforniai Krionikai Társaság elnöke jött el. A nonprofit szervezet főleg álmodozókból állt, akik a '60-as évek science fiction alkotásaiban felvázolt jövőkép megvalósításán ügyködtek. Szerencsétlenségükre alig volt köztük olyan, aki professzionális háttérrel rendelkezett volna.
A társaság tagjai közt sok volt az idős és beteg, maga életéért aggódó személy, akik önmaguk halálát szerették volna legyőzni. Még a tudós is, akivel Bob Nelson a témában konzultált, kétkedett a társaság céljaiban.
Az első lefagyasztott ember
1966-ban mégis rátaláltak első önkéntesükre, a 73 éves pszichológusra, dr. James Bedfordra. Az öreg professzor még halála előtt belegyezett, hogy testét lefagyaszthatják, és a társaság kísérleteihez hozzájáruljon.
Bob Nelson és csapata nem készült fel a műveletre: amikor dr. James Bedford meghalt, a pszichológus fagyasztókapszulája még nem épült meg. A testet annak hiányában fagyasztókból összegyűjtött jégbe tették, hogy tartósítsák, amíg a tároló elkészül, ami több hétig is eltartott.
Dr. James Bedfordot hivatalosan akkor fagyasztották le, amikor a kapszulát végre megépítették, és eljuttatták a Kaliforniai Krionikai Társasághoz. Ekkor a halott nyakába orvosi fagygátlót fecskendeztek, és egy vasszív nevű szerkezettel oxigént pumpáltak az ereibe, és csak utána helyezték fagyos tárolóegységbe. Belátható, hogy dr. Bedford valószínűleg sosem kel már fel a hibernációból.
Annak ellenére, hogy a krionikai társaságnak semmilyen szakmai tapasztalata nem volt a területen, hamar önként jelentkezők sokaságával kellett szembenézniük. Mivel pénz hiányában jobbra nem is futotta, az alanyokat szárazjéggel fagyasztották le, majd őket hungarocellel bélelt dobozokba tették.
Joseph Klockgether képében Bob Nelsonnak végül akadt egy temetkezésekben jártas segítője, aki a holttestek injekciózásáért és tárolásáért volt felelős. 1969-ben neki is kényelmetlenségeket kezdett okozni a társaságban való tevékenykedés.
A Chatsworth-botrány
1970-ben Bob Nelson vásárolt egy föld alatti bunkert Los Angelesben, a chatsworthi Oakwood Emlékpark Temetőben, hogy ott tartósítsa és őrizze a társaság kilenc önkéntesének holttestét. Mary Phelps Sweets, az első lefagyasztott nő és a nyolcéves Geneviève de la Poiterie testét egy tárolóba tették, a többiek hármasával és négyesével osztoztak a fagyasztókapszulákon.
A következő tíz évben a krionikai társaság pénze erősen fogyóban volt, és állandó tárolási nehézségekkel kellett szembenézniük. Bob Nelson sem a megfelelő tudással, sem elegendő anyagi háttérrel nem rendelkezett ahhoz, hogy valóban hibernáljon embereket. 1979-ben lezárta a bunkert, és maga mögött hagyta az egész projektet, kilenc holttestet hagyva felügyelet nélkül. A pince bejáratát végül gyeppel borította be, és letagadta, hogy valaha is létezett volna.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bob Nelsont és üzlettársát, Joseph Klockgethert a hátrahagyott holttestek családjai összesen 800 ezer dollárra perelték, többek közt új vallás alapításával is megvádolták őket. Az eladósodott Nelson ezután nevet változtatott, és maga mögött hagyta kétes múltját.
(Képek: Getty Images)
10 magyar orvos, akik nélkül sehol sem tartana a tudomány: sokat köszönhet nekik a világ
A magyar orvoskutatók sok esetben megkerülhetetlenek a gyógyítás történelmében, hiszen felfedezéseikkel, találmányaikkal a tudományt előbbre vitték, az egész világ sokat köszönhet nekik.
10 magyar orvos, akik nélkül sehol sem tartana a tudomány: sokat köszönhet nekik a világ
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- tudomány
- halhatatlanság