Eddig ismeretlen dolgot árult el az emberiség történetéről néhány kétmillió éves lelet
Három különböző emberfaj is élt egy időben egymás mellett az őskorban.
Emberfélék három faja is élt egy időben egymás közelében a mai Dél-Afrika területén - állapította meg egy új kutatás. A leleteket a Johannesburg melletti barlangegyüttesben tárták fel.
A kutatók megtalálták az ember közvetlen elődjének tartott Homo erectus - felegyenesedett ember - eddig ismert legrégibb maradványát. A három hominida az Australopithecusok, a Paranthropusok és a Homo-csoportba tartozott. Az Australopithecusok leghíresebb képviselője a Lucynak nevezett egyed, amelynek kövületei Etiópiában kerültek elő.
Kétmillió éves leletek
A Drimolen-barlangokban talált maradványok korát a melbourne-i LaTrobe Egyetem tudósa, Andy Herries és kollégái három különböző technológiával határozták meg: elektronspin-rezonanciával - ESR -, amely az anyag fényelnyelését vizsgálja erős mágneses tér jelenlétében, paleomagnetizmussal - ahol a kőzetrétegek rögzítik a korabeli mágneses mező irányát -, és az urán-ólom radiometrikus technikával.
- A három módszer adatait együtt vizsgálva igen pontos dátumot kaptunk, minden fosszília 2,04-1,95 millió éves - mondta el a BBC-nek Stephanie Baker, a Jonannesburgi Egyetem munkatársa.
A Drimolen-barlangok az évek során sokféle ősi kövületet adtak, köztük az emberelődökét. Néhány éve azonban két új koponyatető került elő, egyik a viszonylag primitív Paranthropus robustusok közé tartozott, a modernebbnek tűnőt viszont Homo erectusként azonosították, a leletet DHN 134-nek nevezték el.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Homo erectus az ember egyik közvetlen elődje, talán ez volt az első a korai emberelődök közül, amely kivándorolt Afrikából. Nemcsak a legkorábbi kövületét, de az egyelten dél-afrikai maradványát azonosították a leletben.
- Eddig úgy véltük, Kelet-Afrikából származik a faj, de most úgy tűnik, inkább a kontinens déli részéről. Ez azt jelenti, hogy innen először északra, Kelet-Afrikába vándoroltak, innen Észak-Afrikán át szerte a nagyvilágba - magyarázta Baker. Valaha úgy vélte a tudomány, hogy az emberi evolúció lineáris fejlődés, amelynek végén kiemelkedik a mai ember. Most egyre inkább úgy tűnik, a kép valójában sokkal bonyolultabb volt. Az új tanulmány a Science tudományos folyóiratban jelent meg.
Fotók: Getty Images
3700 éve élt Ava, de ma is a szemébe nézhetsz
Az asszony csontjai, koponyája és fogai 3700 éve nyugodhattak a skót Achavanichben, ezért elnevezték Avának. Többéves tudományos munka után Ava arcot kapott, és immár nemcsak a csontjait láthatjuk, hanem egy konkrét képet is róla.
3700 éve élt Ava, de ma is a szemébe nézhetsz: elképesztő rekonstrukció készült
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- tudomány
- neandervölgyi