
Egy fontos szempont, amit egyre több magyar figyelembe vesz, amikor vásárol - Te is?
Az élelmiszer-vásárlás során már a fogyasztók harmada figyelembe veszi a környezeti hatásokat.


Magyarországon a fogyasztók már nem csak az árak alapján választanak, 36 százalékuk a környezeti hatásokat is figyelembe veszi az élelmiszer-vásárlás során - közölte a Danone Magyarország Kft. reprezentatív felmérése alapján.
A felmérés szerint a fiatalabbak különösen figyelnek a fenntarthatóságra, amit a 35 év alattiak majdnem fele említett vásárlási szempontként. A környezet mellett az egészség védelme és az etikai szempontok is befolyásolhatják a fogyasztási szokásokat, a megkérdezettek több mint ötöde például ilyen okokból hajlandó volna kevesebb húst enni.

A válaszadók 94 százaléka nem követ olyan étrendet, amely korlátozná a húsfogyasztást, 88 százalék hetente legalább egyszer-kétszer eszik húst, miközben növényi alapú terméket csak 29 százalékuk. Alkalmi fogyasztóként, vagyis heti rendszerességnél ritkábban is csak 28 százalék vesz ilyen élelmiszereket. A felmérésben 18 és 65 év közötti vásárlókat kérdeztek meg. Az 500 fős minta korra, nemre, régióra reprezentatív - olvasható a közleményben.
Fotók: Getty Images
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
Egykor sivatag volt, mára buja erdővé vált
19 éven keresztül zajlott a faültetés a területen, aminek köszönhetően az egykori sivatag zöldellő erdővé változott.
- magyarok szokásai
- vásárlás
- élelmiszer
- fenntarthatóság
- környezetvédelem
- felmérés
- tudatos vásárlás
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!

- környezetvédelem
- környezetszennyezés