
A hím elefántfókáknak akár 100 nőstényből álló háreme is lehet: ezért halhatnak meg korán miatta
Egy új kutatás szerint a szélsőséges poligámia korai halálba kergetheti a hím déli elefántfókákat.


A kutatók 14 ezer déli elefántfókát (Mirounga leonina) tanulmányoztak a Csendes-óceán délnyugati részén található Macquarie-szigeten.
Megállapították, hogy míg a hímek és nőstények túlélési aránya a fiatal egyedek esetében nagyjából hasonló, a hímek túlélési esélye nyolcéves koruk után rohamosan csökken, és körülbelül ötven százalékra esik, míg a nőstények túlélési aránya nyolcvan százalék marad - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása szerdán.
Elefántfókák korai halála
A déli elefántfókák méretükben jelentősen különböznek egymástól: a kifejlett hímek súlya közel ötszöröse lehet a kifejlett nőstényekének. A méretbeli különbségek az állatok ivarérése során, jellemzően három- és hatéves kor között kezdenek megmutatkozni.
Sophia Volzke, a Tasmániai Egyetem doktorandusza és a Royal Society Open Science című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője szerint a legnagyobb és legkövérebb hím fókák reprodukciós előnyt élveznek.
"Csak az óceánból tudnak táplálékhoz jutni" - magyarázta. "Amikor szaporodás céljából a szárazföldre jönnek, más hímekkel versenyeznek a nőstényekért. Szükségük van elraktározott zsírkészletekre a harchoz, és hogy képesek legyenek hetekig vagy hónapokig életben maradni a szárazföldön anélkül, hogy bármit is ennének" - tette hozzá.

A fajra a szélsőséges többnejűség jellemző. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb és legdominánsabb hímek - az úgynevezett strandmesterek - szűk kasztja vezeti az ivarérett nőstények háremeit.
"Egyetlen jól megtermett strandmester akár száz nőstényből álló háremmel is rendelkezhet" - mondta Volzke. "Ha a háremek ekkorára nőnek, előfordulhat, hogy egy fiatalabb hímnek engedélyezik, hogy a strandmester segédje legyen" - jegyezte meg.
Volzke szerint a hímek mindössze négy százaléka válik strandmesterré. Ezeknek a fókáknak a bőgése messze hangzik, és legtöbbször elijeszti a többi hímet a partra szállástól.
A kutatók úgy vélik: az ivarérett hímekre nehezedő versenykényszer arra készteti őket, hogy minél gyorsabban hízzanak. Ehhez azonban olyan tengeri területeken kell vadászniuk, ahol több ragadozó él - csökkentve saját túlélési esélyeiket.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
A tanulmány szerzői rámutattak: a kifejlett fókahímek a sekélyebb vizekre összpontosítják táplálékszerzési erőfeszítéseiket, azonban ezeket a táplálékban rendkívül gazdag helyeket más tengeri ragadozók, például kardszárnyú delfinek és cápák is látogatják.
Bár a hím fókák körülbelül hatéves koruktól ivarérettek, csak kilenc-tizenkét éves korukra válnak szociálisan elég versenyképessé a sikeres szaporodáshoz - húzta alá Volzke.
A déli elefántfókák az év nagy részét a tengeren töltik. A hímek minden augusztusban partra szállnak a Macquarie-szigeten, hogy megpróbálják megalapozni dominanciájukat a part menti területek felett. A nőstények szeptemberben érkeznek, és csoportokba tömörülnek. A hímek aztán megpróbálják megvédeni ezeket a csoportokat - magyarázta a kutató.
Elbűvölő képeket készít a bajkáli fókákról a fotós: különleges módszerrel örökíti meg őket
Természetes környezetükben fotózta a férfi a különleges állatokat.
Képek: Getty Images Hungary