Ijesztő dolog derült ki az e-cigiről: ennek sokan nem fognak örülni

Megdöbbentő dologra világít rá egy e-cigarettával kapcsolatos, új tanulmány.

Az e-cigi fogszuvasodást okozhat
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Megdöbbentő dologra világít rá egy e-cigarettával kapcsolatos, új tanulmány, amelyet a Tufts Egyetem kutatói publikáltak. 

A kutatók szerint azoknak, akik e-cigarettát szívnak, jóval nagyobb eséllyel lesznek szuvasak a fogai, mint azoknak, akik nem használják a terméket.

Az e-cigi fogszuvasodást okozhat

Sok dohányos megörült, amikor felbukkant a piacon az e-cigaretta, mert úgy gondolták, hogy az a hagyományos cigaretta egészséges alternatívája lehet, és segíthet a leszokásban. A kutatók azonban már a divathullám elején figyelmeztettek, hogy az elektromos cigaretta egyáltalán nem egészséges, sőt komoly veszélyeket hordozhat magában. 

A HVG egy a The Journal of the American Dental Associationban megjelent, a Tufts Egyetem kutatói által publikált tanulmányt idéz, amelyből kiderül, hogy az e-cigarettát használó embereknél jóval nagyobb a fogszuvasodás kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik nem használnak ilyesmit.

A tanulmány vezető szerzője, Karina F. Irusa szerint ez az első olyan tanulmány, ami az elektromos cigaretta használata és a fogszuvasodás közötti kapcsolatot vizsgálja. A kutatók 13 ezer 16 évnél idősebb alanyt vizsgáltak, akik 2019 és 2022 között jártak az egyetem valamelyik fogászati klinikáján. 

Ebből az derült ki, hogy az e-cigizők esetében a fogszuvasodás valószínűsége 79 százalék, míg a kontrollcsoport esetében ez csak 60 százalék, írja a cikk. 

Ezek az eredmények függetlenek attól, hogy az elektromos cigaretta töltőanyagában volt-e nikotin. Irusa megjegyezte, hogy bár ezek csak előzetes adatok, a kockázat mértéke már így is egyértelmű. 

GettyImages-1134722879
Fotó: Leonardo De La Cuesta / Getty Images Hungary

A fogszuvasodás megnövekedett kockázata annak köszönhető, hogy az e-cigaretta gőzében található cukor hozzátapad az e-cigit szívók fogához. Egy idén év elején kiadott kutatás szerint ez a gőz a száj mikrobiomját is megváltoztatja. A tanulmány azt is megállapította, hogy az anyag elősegítette a szuvasodást olyan területeken, mint az elülső fogak alsó széle, fogalmaz a cikk. 

A szakemberek úgy vélik, hogy a megnövekedett kockázatnak köszönhetően az e-cigit szívó embereknek évente több mint kétszer kéne fogászati kontrollra menniük, és magas fluoridtartalmú fogkrémet kéne használniuk. Ez jelentős többletkiadást jelentene a számukra. 

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Hány éves korig kell leszokni a cigiről? Ha erről lecsúszol, már visszafordíthatatlan károkat okoz

Egy tanulmányban több mint 550 ezer amerikai felnőtt egészségügyi adatait vizsgálták az 1997 és 2020 közötti időintervallumban. Az eredmény igen meglepő lett.

Hány éves korig kell leszokni a cigiről? Ha erről lecsúszol, már visszafordíthatatlan károkat okoz

Egy tanulmányban több mint 550 ezer amerikai felnőtt egészségügyi adatait vizsgálták az 1997 és 2020 közötti időintervallumban. Az eredmény igen meglepő lett.

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük