Így változik jövőre a csecsemőgondozási díj összege - Örökbefogadó szülőknek is jár

A kormány megemelte a csecsemőgondozás után igényelhető összeget.

csecsemőgondozás1
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A korábbi 70 százalékról a bruttó fizetés 100 százalékára emelkedik jövő év július 1-jétől a csecsemőgondozási díj, vagyis a csed összege - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a keddi sajtótájékoztatón.

Ez azt jelenti, hogy a gyermek megszületését követő hat hónapban jobb anyagi körülmények közé kerülhet a család, mint azt megelőzően. Ugyanis a csed után csak személyi jövedelemadót kell megfizetni, nyugdíjjárulékot és társadalombiztosítási járulékot nem - közölte Novák Katalin.

Rengeteg családnak segít a döntés

Minderre a jövő évi költségvetésben - egy módosítás nyomán - 14,25 milliárd forint áll rendelkezésre, és a tervek szerint 80 ezer családot segít majd az intézkedés - tette hozzá.

csecsemőgondozás2
Fotó: milanvirijevic / Getty Images Hungary

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a 2010 óta zajló családbarát kormányzás célja a gyermekvállalás előtti akadályok elhárítása, az, hogy semmilyen hátránnyal ne járjon a családok számára a gyermekvállalás, sőt jobb anyagi körülmények közé kerüljenek, mintha nem vállaltak volna gyermeket. - írja az MTI.

Ezt szolgálja a csed összegének emelése

Példaként említette: amennyiben egy nőnek a gyermekvállalás előtt 350 ezer forintos havi  fizetése volt, az 232 750 forintot jelentett nettóban. Viszont a csed folyósítása esetén a nettó jövedelme 297 500 forint lesz, ami közel 30 százalékos emelkedést jelent - közölte.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az államtitkár hozzátette, hogy a csed korábbi összegéhez képest - a példánál maradva - 90 ezer forinttal kaphat többet jövő év júliusától egy kismama havonta, ami 43 százalékos  bővülést jelent. Mindez a kormány számításai szerint évente 28,5 milliárd forintos költségvetési forrást igényel - mondta Novák Katalin.

Kérdésre válaszolva közölte: a csedet azok a nők vehetik igénybe, akik a szülést megelőző két évben legalább 365 napon keresztül biztosítottak voltak. Az ellátás jár az örökbefogadó szülőknek is a gyermek hat hónapos koráig.

Mutatós és praktikus babaágyak, amiben jól alszik a pici - Hol van a legjobb helyen a lakásban?

Ma már rengetegfajta babaágyból lehet választani, közülük a legszebbeket és a legpraktikusabbakat gyűjtöttük egy csokorba.

Mutatós és praktikus babaágyak, amiben jól alszik a pici - Hol van a legjobb helyen a lakásban?

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük