Egy jó hír: 25 ezer forinttal több marad a zsebekben
Kiterjesztette a kormány a családi adókedvezményeket.
Egy év leforgása alatt 25 ezer forinttal nőtt a nagycsaládosok havi átlagbére. A jelenség mögött a családi adókedvezmény járulékokra történt kiterjesztése áll.
Eddig csaknem kétszázezren vették igénybe a lehetőséget, amely főleg a kiskeresetű családok és a három gyermeknél többet nevelők számára nyújt komoly segítséget. Egyeseknek ez kellett ahhoz, hogy a létminimum fölé kerüljenek.
A létminimum a tét
A Központi Statisztikai Hivatal - KSH - adatai alapján a legnagyobb bérnövekedést a három vagy több gyereket nevelő családok könyvelhették el az idei első félévben. Csak összehasonlításképpen: a nagycsaládosok egy főre jutó átlagjövedelme közel 15%-ot ugrott, míg a gyermekteleneknél csupán 2% ez a szám a 2013-as adatokhoz képest.
Míg ha tavaly ilyenkor egy nagycsaládos dolgozó átlagosan havi nettó 172 ezer forintot keresett, addig ma már 197 ezer forintot vihet haza. Ha a KSH korábbi, létminimumról közölt statisztikáit vesszük alapul, úgy két kereső esetén ezzel az összeggel már jóval a 323 ezer forintos határ feletti összegből élnek a nagycsaládosok négy gyermek esetén. A kedvezmény kiterjesztése előtt ez még a határon mozgott.Ha azonban csak egy szülő neveli a gyermekeket, akkor még ez a megemelkedett összeg is kevés ahhoz, hogy biztosítva legyenek az alapvető szükségletek.
A kormány 2013 őszén döntött úgy, hogy az egyéni járulékokból is levonható legyen a családi adókedvezmény. Ennek lényege, hogy a gyermekek után járó kedvezményt már nemcsak a 16%-os személyi jövedelemadóból, hanem a 10%-os egyéni nyugdíj- és 7%-os egészségbiztosítási járulékból is le lehet vonni.
A kormány nagy hangsúlyt helyez a nagycsaládosokra. Nézegess képeket a politikusok családjáról!
Minél több a gyerek, annál jobban jársz
A családi adókedvezmény eddig egy és két eltartott esetén havi 62 500 forint, ennél több eltartott esetén 206 250 forint volt gyermekenként. Ezt azonban csak kevesen tudták eddig kihasználni, hiszen a legtöbben ennél jóval kevesebbet kerestek. Az így felhasználatlanul maradt kedvezményeket idén a nagycsaládosok már jobban ki tudták használni, ezért nőhetett ennyire a jövedelmük.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kedvezményről már elfogadásakor tudni lehetett, hogy a háromnál több gyermekkel rendelkezőknek és az alacsony keresetűeknek jelent majd nagy segítséget. Egy kétgyermekes, 100 ezer forintra bejelentett munkavállaló 17 ezer forintos többlethez juthat, de 125 ezer bruttó jövedelem fölött már három gyermek kell ahhoz, hogy magasabb legyen a havi bevétele a családi kasszának. A döntés meghozatalakor az akkori kormányszóvivő, Giró-Szász András úgy számolt, hogy 260 ezer család jár jobban az új lehetőséggel. A Nemzetgazdasági Minisztérium a Napi.hu-t arról tájékoztatta, hogy eddig 170-200 ezren vették igénybe a kiterjesztett adókedvezményt.
- munka
- adókedvezmény
- család
- belföld
- nagycsaládosok
- adó
- családi adókedvezmény
- átlagbér
- pénz és munka
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- tanulás
- munkaerőpiac
Így kaphatsz 150 ezer forintos támogatást
- magyarország
- kormány