Fülledt szerelmi háromszöggel és döbbenetes teniszmeccsekkel támad Zendaya legújabb filmje - Így sikerült a Challengers

Luca Guadagnino eddigi filmográfiája enyhén szólva is változatos. Az olasz direktor rendezett már férfiszerelmet középpontba állító felnövéstörténetet (Szólíts a neveden), táncos horror remaket (Sóhajok) és romantikus kannibálfilmet is (Csontok meg minden). A rendező most a sportfilm műfajában is kipróbálta magát. És a Challengers, mint a jó sportfilmek általában, csak eszközként használja a versenysportot, ahhoz, hogy valami fontosat meséljen az emberi létről, a barátságról, a szerelemről és minden bonyodalomról, ami ezekkel együtt jár.

Challengers - filmkritika

A kamera egy teniszpályát mutat, az egyik térfélen egy fiatal szőke férfi, a másikon pedig egy sötét hajú fiatalember áll. A mérkőzés feszült, az ütések ostorcsapásként csattognak, a háttérben dübörgő elektronikus zene szól. A közönség soraiban ül egy nő, aki a többi nézővel ellentétben nem kapkodja a fejét jobbra-balra a labda útját követve, hanem feszülten koncentrál. 

Így indul a Challengers című film, melynek az első néhány másodpercében egyből feltűnik a színen mindhárom főszereplő. A néző egyelőre semmit sem tud róluk, de azt érzi, hogy szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és hogy itt most valami több látható egy puszta teniszmérkőzésnél. Ez a játszma ennél valami sokkal többről szól…

Hamarosan kiderül, hogy a pályán látható játékosok Art Donaldson (Mike Faist) és Patrick Zweig (Josh O’Connor) a nézőtéren ülő nő pedig Tashi Donaldson (Zendaya). 

A film különböző idősíkok között ugrálva mutatja be ennek a három embernek a toxikus és egyszerre nagyon komplex, de nagyon jól érthető viszonyrendszerét, a szerelmi háromszöget, ami felforgatja mindhármuk életét. 

Patrick és Art gyerekkori jó barátok, és ígéretes teniszjátékosok voltak. A két fiú személyisége, életfelfogása és játékstílusa jobban nem is különbözhetett volna, ezért is kapta a duójuk a tűz és jég becenevet. 

A korai kétezres években a nagyjából húszas éveik elején járó fiatalok egy versenyen megismerkedtek a korosztályában már nagyon sikeres teniszjátékossal, Tashival. A gond csupán annyi volt, hogy a lány mindkettőjüknek nagyon megtetszett. 

Egy fülledt éjszakával aztán elindul a hármójuk több mint egy évtizedes játszmája, amelyről nehéz eldönteni, hogy ki jön ki belőle győztesen. 

A jelenben Art és Patrick újra találkoznak egy tenisztornán. Vajon csak a véletlen hozta össze újra az egymástól eltávolodott barátokat, vagy másról van szó? A két férfi különböző utat járt be az elmúlt években, és a versenyen való részvétel nagyon mást jelent a számukra. 

A döntő mérkőzésen természetesen egymás ellenfelei lesznek, miközben Tashi a nézőtérről figyeli őket. A trió múltjának és jelenének minden összekuszálódott érzelme a felszínre kerül a játék során, és közben a néző egyre több mindent megért velük kapcsolatban. 

Luca Guadagnino és a forgatókönyvet jegyző Justin Kuritzkes nagyon jól ismerik az emberi érzelmeket, és ábrázolni is tudják őket. A párbeszédek frappánsak és életszagúak, a szereplők drámája képes megérinteni a nézőt. Ezért természetesen nemcsak az írót és a rendezőt, hanem a színészeket is dicséret illeti. A szereposztás erős, az alakítások nem kiemelkedők, de nagyon hitelesek. 

A sportfilm műfaja meglepően jól áll Luca Guadagninónak. A rendező friss filmnyelvi megoldásokkal és izgalmas nüanszokkal képes új színeket hozni a szinte mindenki által ismert zsánerbe. 

A filmvégi teniszmeccstől pedig garantáltan le fog esni a nézők álla. Ilyen kreatívan felvett, intenzív és stílusos sportmérkőzést nagyon ritkán lehet látni a mozivásznon, beleég az ember agyába minden pillanata. Az agresszívan prüntyögő elektro, a ripityára törő teniszütők, a slow motionben cseppenő izzadság és az elszánt tekintetek még a film után is a nézővel maradnak.

Trent Reznor (Nine Inch Nails) és Atticus Ross összeszokott duójának filmzenéje remek egységet alkot a film szuggesztív vizualitásával, és segít, hogy igazán nagyot üssenek a leghatásosabb jelenetek. 

Luca Guadagnino műfaji kirándulása szerencsére nagyon jól sült el. A rendező talán még sosem volt ennyire kiábrándult és reményteli egyszerre, de ez szerencsére nagyon jól áll neki. Éppen ezért az biztosan állítható, hogy erre a meccsre érdemes benevezni!

Borítókép: Mayer Pictures / Metro Goldwyn / Intercom

• filmajánló
• kritika
• mozi
• film
• challengers
• zendaya
• exkluzív
• Terasz