A kormány már megint nem látta az összefüggést

Mi lesz a gyerekekkel?

A gyesen lévő anyukák gyerekei is mehetnek bölcsibe. De van-e hely?

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma január 21-én, kedden reagált a Népszabadság online egyik cikkére, ami szerint nem tiszta, hogy a gyeden és gyesen lévő kismamák gyerekei mehetnek-e bölcsödébe.

A minisztérium szociális és családügyért felelős államtitkársága a cikk megjelenésével egy napon közölte, hogy minden gyesen és gyeden lévő szülő beadhatja bölcsődébe gyermekét, ha újra munkába áll, és a gyermek már elmúlt egyéves.

A törvényt nem módosították

A cikk szerint bár januártól hatályba lépett a gyed extra csomag, amelynek egyik elemeként az anyák a gyermek egyéves kora után a gyermekgondozási díj - gyed - folyósítása mellett is dolgozhatnak, a hatályos jogszabályok alapján nem egyértelmű, hogy a bölcsődék és családi napközik felvehetik-e a gyedben részesülő anyák gyermekeit, a gyermekvédelmi törvény vonatkozó passzusát ugyanis elfelejtették módosítani.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívta a figyelmet arra, hogy a főszabály a gyermekvédelmi törvényben kimondja, hogy a gyermekek napközbeni ellátását - bölcsőde vagy családi napközi  - azon gyermekek számára kell megszervezni, akiknek szülei, nevelői, gondozói dolgoznak vagy munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésen vesznek részt. Emellett a gyed extra 2014-es bevezetésével a törvény lehetővé teszi, hogy a gyed folyósítása mellett, amennyiben a szülő dolgozik, a gyermek egyéves kora után napközbeni ellátásban részesülhessen.

A jogszabály azt is meghatározza, hogy kik élveznek előnyt a bölcsődei jelentkezéskor. A törvény mások mellett ide sorolja azokat a gyermekeket, akiknek két vagy több testvérük van, valamint akiket egyedülálló vagy időskorú, esetleg olyan ember nevel, aki valamely egyéb ok miatt a gyermekről nem tud gondoskodni.

Ebbe a kedvezményezetti körbe nem tartozik bele az az édesanya, aki munkavállalás miatt kívánja bölcsődébe adni gyermekét; az ő gyermekét tehát nem kezelik ugyan kiemelten a helyek betöltésénél, ettől függetlenül azonban szintén felvehető a bölcsődébe, akkor is, ha az anya gyedben részesül.

Felkavaró képek! 5 ember életét mentette meg az anya

Nézegess képeket!

Elolvasom

Elfelejtették volna?

A Nol.hu szerint elfelejtették módosítani a gyermekvédelmi törvény vonatkozó részét, ami így szól: a gyermekek napközbeni ellátását különösen az olyan gyermek számára kell biztosítani, akinek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége, illetve akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, vagy akivel együtt a családban három vagy több gyermeket nevelnek, kivéve azt, akire nézve eltartója gyermekgondozási díjban részesül.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Január 1-től módosult az egészségbiztosítási ellátásokról szóló törvény, ami szerint gyed mellett is lehet dolgozni a gyerek egyéves kora után. A gyerekvédelmi törvény az intézmények szempontjából szabályozza, hogy ki jogosult a bölcsődei ellátásra.

Egyelőre nincs sok jelentkező

A Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke, Acsainé Végvári Katalin szerint a gyakorlatban ez még nem okoz problémát, hiszen a jelentkezések száma egyelőre meglehetősen csekély. Ennek oka valószínűleg az, hogy a szülők még nem döntötték el, hogy mikor szeretnének visszamenni dolgozni. Ha minden szülő igénybe venné a gyed extrát, és visszamenne dolgozni gyermeke egyéves korában, az nagyjából kétszázezer bölcsődei ellátást igénylő gyereket jelentene. Jelenleg azonban 37 ezer bölcsődei és hétezer családi napközis hely áll rendelkezésre.

Ezt is szeretjük