Több mint 100 évre betiltották a karácsonyt Amerikában: kevesen beszélnek arról az időről
Bár ma úgy tekintenek Amerikára, mint a karácsony őshazájára, az 1600-as években teljesen máshogy álltak a dolgok.
1620-ban a Mayflower hajó kikötött a mai Egyesült Államok partjainál, fedélzetén a zarándok atyákkal. Az angol telepesek puritán elveket vallottak, és az anglikán egyház ellen mentek, ezért kerekedtek fel, hogy egy új földrészen meghonosítsák nézeteiket.
Az angol királynak természetesen a távolból, papíron hűséget fogadtak, 13 kolóniájukban viszont önkényes törvényeik és szabályaik szerint éltek, és erre kötelezték az őslakosokat is.
Mindent a Bibliából
Nem arról van szó, hogy a telepesek ne lettek volna hívők, hiszen nem tagadták Isten létezését, csupán más elképzeléseik voltak arról, hogyan kellene kommunikálni vele. Úgy tartották, nincs szükség közvetítőre, és egyáltalán egyházra sem, egyedül azok az elvek betartandóak, melyeket a Biblia említ.
Karácsonyozásról, ajándékozásról pedig semmit sem említ a szent könyv. Szaturnália ünnepe viszont nem volt ismeretlen az angolok számára, akik a december végi csinnadrattát, evés-ivást is a pogány istenség tiszteletére szervezett ünnepségnek tartották. A téli napforduló, majd a rómaiak által Szaturnusz istenség számára bemutatott áldozatot nem nézték jó szemmel, így egy huszárvágással betiltottak mindent, ami hozzá köthető volt. Először Plymouth-ban, majd innen elterjedve az egész Újvilágban szigorú büntetéssel fenyegették azt, aki nem tett eleget a karácsonyellenes törvényeknek.
Ezek közé tartozott, hogy, míg a templomokat bezáratták ezeken a napokon, a boltoknak nyitva kellett tartaniuk. Az ünneplés, ajándékozás és dekorálás sem volt megengedett, egyedül a karácsonyfa ellen nem tudtak mit tenni: ugyanis abban az időben még nem volt bevett szokás fenyőt állítani.
Bírságtól a börtönig
Akit a tiltás ellenére lakomázáson vagy ajándékozáson kaptak, 5 shilling bírság fizetésére kötelezték, egészen 1681-ig, de a vallásosabb vidéken élők rács mögé is kerülhettek az 1750-es évekig. Több mint száz évnek kellett eltelnie, amíg 1870-ben hivatalosan elfogadott állami ünnepként bekerült a naptárakba a karácsony a tengerentúlon.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nézd meg ezt is - Fotózás könyvvel
Nemcsak az olyan nagy volumenű könyvek tudnak nagy változást okozni, mint a Biblia. Az olvasás valóban fejleszti a kreativitást: ez a modell végtelenül egyedit alkotott.
Egyedi nézőpontból fotózták a modellt: szédületes beállítások pár könyvvel
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- környezetvédelem
- karácsonyi ajándék