Jelentős béremelés jöhet az egészségügyben: ezeket a dolgozókat fogja a leginkább érinteni
Történelmi béremelést ígértek ezeknek az egészségügyi dolgozóknak.
Történelmi béremelést ígért a 19-21 éve dolgozó ápolóknak Takács Péter egészségügyi államtitkár egy múlt heti fórumon a szakdolgozói kamara elnöke szerint.
Egy húszéves munkaviszonnyal rendelkező ápoló bruttó bére jövőre így a jelenlegi 390 ezer forintról 650 ezer forintra nőhet.
Béremelés jöhet az egészségügyben
Az ígéret szerint 2024 márciusától kaphatnak 60 százalékos béremelést a 19-21 éve dolgozó ápolók.
Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban, hogy ha az emelés megvalósul, az történelmi léptékű lehet, mert a szakdolgozók nagy része a 19-21 éve dolgozó kategóriába tartozik.
Az ágazat 2024-től a tervek szerint átlagosan 50 százalékos béremelésre számíthat. Idén júliusban már jönni fog egy 18 százalékos béremelés, de ezzel nem ért egyet a szakdolgozói kamara, mert legalább 29 százalékos emelést szeretnének elérni, vagy azt, hogy kifizessék nekik a 18 százalékos emelést januárig visszamenőleg.
A Belügyminisztérium az RTL megkeresésére azt mondta, hogy még folyamatban van a szakdolgozók bérfejlesztésének kidolgozása.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Amikor az ember kínjában nevet: a kórházban is készülhet vicces fotó
A mindennapok mókuskerekéből néha ki kell törni ahhoz, hogy folytatni lehessen az utat. Az orvosok is emberek, nekik is jár a szórakozás!
Képek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- érdekesség
- gyógyítás