
Nagy változás jön ma a fővárosi tömegközlekedésben: ennek sokan fognak örülni
Öt és fél éves történet végére kerül ma pont.


Öt és fél év után ma befejeződik a 3-as metróvonal felújítása: kora délután a Lehel tér és a Nagyvárad tér is bekapcsolódik az utasforgalomba.
Az új forgalmi renddel igyekeznek csökkenteni a belváros forgalmi terhelését.
Befejeződött a 3-as metró felújítása
A Nagyvárad téri és a Lehel téri állomásokat délutántól vehetik igénybe az utasok, ekkortól a pótlóbuszok nem közlekednek, keddtől pedig a pótlást segítő alternatív járatok újra az eredeti útvonalukon járnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken.
A BKV korábban azt közölte, a két utolsóként felújított állomás rekonstrukciója 2022. május 14-én kezdődött, így egy év alatt kellett kívül-belül megújulniuk.

Karácsony Gergely főpolgármester május 2-án Facebook-oldalán jelentette be, hogy május 22-én átadják a 3-as metró teljes vonalát és valamennyi állomását az utasforgalomnak. A 3-as metró felújítása öt és fél évig tartott.
A mostanra feleslegessé váló buszsávok átalakításával egyszerre cél, hogy ne növekedjen a belváros forgalmi terhelése, hogy biztonságosan lehessen kerékpározni az Üllői és a Váci út mentén, és hogy csökkenjen a torlódás mértéke a belvárosban, fogalmazott a Főpolgármesteri Hivatal és a BKK.
Az új forgalmi renddel kapcsolatos terveket a fővárosi önkormányzat az érintett kerületi önkormányzatokkal, a Magyar Kerékpárosklubbal és a Magyar Autóklubbal is egyeztette.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
A cél egy olyan forgalmi rend kialakítása, amely megőrzi a belvárosi kerületek alacsonyabb terhelését, ugyanakkor csökkenti a városmag legbelső részein a forgalmi korlátozások miatt korábban kialakult torlódások mértékét.
Ilyen volt a metrózás 50 évvel ezelőtt: ellenőrök helyett modern kapuk várták az utasokat
Így utazott a tömeg a metrón a 70-es évektől.
Borítókép: MTI/Bruzák Noémi