Most lebuktak! Ezzel a világsztárral randizik a magyar modell?

Palvin Barbara és Niall Horan igencsak gyanúsan viselkedtek egy filmbemutatón vasárnap.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Palvin Barbara neve ma már az egész világon ismert. Nem meglepő tehát, hogy szinte minden lépéséről tud a bulvársajtó.

Így azt is észrevették, amikor a One Direction egyik tagjával izzott köztük a levegő.

Barbi és Niall?

Felröppent a pletyka, hogy Palvin Barbara a Made in Chelsea című sorozat sztárjával, Louise Thompsonnal randizik. Ám nem sokkal ezután olyasmi történt, ami teljességgel összezavarta a rajongókat: a 20 éves modell a One Direction egyik énekesével, Niall Horannel együtt igazán furcsán viselkedett.

Mindkét sztár jelen volt David Beckham új dokumentumfilmje, a Class of '92 bemutatóján: szinte egyszerre érkeztek, és szemtanúk szerint nagyon jól érezték magukat együtt. 

A Daily Mirror egyik forrása szerint az egész film alatt viccelődtek és nevettek, egyértelműen élvezték egymás társaságát. Látni vélték azt is, hogy Niall nem sokkal később távozott a hátsó kijáraton át, pár perc múlva pedig Barbi követte őt.

Felismerhetetlen a legújabb fotón az énekes! Mi történt vele?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem ez az első

Hollywoodi körökben ez a néhány apróság már elég indokot szolgáltat arra, hogy az emberek gyanakodni kezdjenek: a két sztár között kialakulóban van valami. Bár egyelőre nincs konkrét bizonyíték arra, hogy randizgatnak, és egyikük sem cáfolta vagy erősítette meg a hírt, a bemutatón történtek izgatottá tették a világot.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Nem ez az első eset, hogy Palvin Barbi és egy világhírű énekes neve egy mondatban merül fel: tavaly ilyenkor azt pletykálták, hogy a magyar modell miatt ért véget Justin Bieber kapcsolata Selena Gomezzel. Bár hivatalosan nem volt köztük semmiféle szerelmi kapcsolat, gyanús fotók azért készültek.

Ezt is szeretjük