Fontos változás a banki adategyeztetésnél: új határidőt közöltek
Négy hónappal meghosszabbították a banki adategyeztetés határidejét.
Az Országgyűlés négy hónappal meghosszabbítva október 31-ig tolta ki a banki adategyeztetés határidejét egy törvénymódosítással. A Ház kedden 156 igen szavazattal, egy nem ellenében fogadta el a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabály módosítását, házszabálytól eltérve. A változtatás a hatékony végrehajtás és a még szükséges ügyfél-átvilágítás megfelelő elvégzése érdekében egy új értesítési kötelezettséget is bevezet.
A szolgáltatóknak a hatálybalépést követő három napon belül tájékoztatniuk kell azon ügyfeleiket, akiknek az esetében az átvilágítás még egyáltalán nem, vagy nem teljes körűen történt meg. Így az érintett ügyfélkör egyértelműen tudomást szerez a hiányzó adatok és nyilatkozatok pótlására vonatkozó kötelezettségéről és annak meghosszabbításáról október 31-ig.
A változtatást Varga Mihály pénzügyminiszter kezdeményezte, miután a Magyar Bankszövetség jelezte, hogy az ügyfelek egy részénél nem zárul le az átvilágítás a június 26-i határidőig. A módosítás célja, hogy kellő időt biztosítson az eljárások lefolytatására, megakadályozva ezzel, hogy a banki tranzakciók június 26. után több mint egymillió ügyfél esetén bármilyen akadályba ütközzenek.
A pénzmosás elleni törvény 2017. június 26-án lépett hatályba, és a már meglévő ügyfélkör esetében kétéves átmeneti időszakot biztosított az esetlegesen hiányzó adatok, nyilatkozatok pótlására a törvény hatálya alá tartozó szolgáltatóknak. Most ezt az időt hosszabbították meg. A módosítás a kihirdetés napján 18 órakor lép hatályba.
Fotók: Getty Images.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Így foghatsz meg 10 ezer forintot havonta
Néhány egyszerű, könnyű trükkel sokkal többet spórolhat az ember, mint azt gondolná, és így egy év alatt akár 100-200 ezer forint is összegyűlhet a perselyében, amit azután utazásra, nyaralásra vagy kikapcsolódásra fordíthat, esetleg félreteheti váratlan kiadásokra.
Így foghatsz meg 10 ezer forintot havonta: néhány egyszerű trükkel nem lesz rémálom a hónap vége
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!