Mitől lesz valaki balkezes? Most először találtak genetikai okokat a kutatók
A kutatók 38 ezer balkezes ember genetikai térképét vizsgálták.
Először azonosították a balkezesség genetikai utasításait, amelyek jelentősen befolyásolják az agy egyes területeinek szerkezetét és működését - írta a BBC hírportálja. Az oxfordi kutatók szerint elsősorban a beszéddel összefüggő területek érintettek, a balkezeseknek ezért talán jobbak a nyelvi készségei, azonban továbbra is rejtélyes az agyfejlődés és a domináns kéz kapcsolata.
Nagyjából tízből egy ember balkezes. Korábbi tanulmányok már bizonyították, hogy az öröklődés szerepet játszhat a kialakulásában, a részleteket azonban nem tárták fel. A kutatók az Egyesült Királyság Biobank nevű projektje alapján dolgoztak, amely mintegy 400 ezer ember teljes genetikai térképét tartalmazza, és 38 ezer balkezest találtak benne.
A Brain című szaklapban közölt tanulmány szerint négy olyan DNS-területet találtak, ami befolyásolta a balkezességet. A mutációk a sejtek belsejét szervező, úgynevezett citoszkeletont, a fehérjeszálakból álló bonyolult rácsot érintő utasításokban voltak. Hasonló mutációkat mutattak ki azoknál a csigáknál, amelyek balra csavarodó spirálú házat hordanak a hátukon. A citoszkeleton megváltoztatja az agy fehérállományának szerkezetét.
A balkezeseknél azt találták, hogy a két agyi félteke összeköttetései a beszéddel összefüggő területeken jobbak, koordináltabbak voltak, ebből következtettek a tudósok arra, hogy jobbak lehetnek a nyelvi készségeik, noha ezt még nem bizonyították. A tanulmány kimutatta, hogy a balkezeseknél a skizofrénia kockázata kicsit nagyobb, a Parkinson-kóré azonban kicsit kisebb.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A tudósok szerint valószínű, hogy a jobb- és balkezességben 25%-ban játszanak szerepet a gének, 75% környezeti hatásokra, vagyis minden másra vezethető vissza. A tanulmány a genetikai összetevőknek csak egy százalékát találta meg, és csak a brit populációban, tehát a teljes képhez további tanulmányokra van szükség.
Fotók: Getty Images
Ezért nem értheti soha egy jobbkezes, mit élnek át a balkezesek
A kutatások azt mutatják, hogy a világ 88-92%-a jobbkezes, ami megmagyarázza, hogy a világszerte legyártott használati tárgyakat miért csak jobbkezesekre tervezték. Nem vitás, már régebben megjelentek a balkezeseknek szánt ollók és társaik, hogy megkönnyítsék életüket, de ezek a képek akkor is fájdalmasak lehetnek nekik.
Ezért nem értheti soha egy jobbkezes, mit élnek át a balkezesek: 10 fájdalmas fotó
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- test és lélek
- tulajdonság