Így változtat a gyerekeknek nyújtott támogatáson a kormány
Államosítják a babakötvényeket, egyben bővítik az elérhetőségét. A régebbiekhez nem nyúlnak.
Babakötvény-monopóliummá válik ősztől az Államkincstár, mert akkortól már csak ott lehet nyitni Start-számlát. Ide érkezik a születés után a 42 500 forintos állami kezdő támogatás, és itt tudnak félre tenni a szülők a gyerekük javára, a befizetés után pedig újabb állami támogatás jár - írja az origo.hu.
Fontos információ, hogy akik a kedvező kamatozás miatt úgy döntenek, régi számlájukat a kincstárhoz viszik át, azok később már nem térhetnek vissza a nem állami rendszerbe.
A döntést emiatt, és azért érdemes meggondolni, mert a hozamokat bármikor megváltoztathatja a kormány. Így előfordulhat az is, hogy a végén rosszabbul jársz, mintha nem váltottál volna.
Eltörlik a 120 ezer forintos befizetési korlátot
További változás, hogy a jövőben az időseknek is lehetne számlát nyitni, és eltörölnék a 120 ezer forintos befizetési korlátot is.
Míg most csak a 2006 után születettek kapcsán lehet élni a kedvezményekkel, addig a kormány tervei szerint a módosítás elfogadása után a 2006 előtt születettek javára is nyitható lenne számla 25 ezer forintos díj ellenében, viszont ebben az esetben a születéskor járó állami támogatást már nem kapnák meg, ugyanúgy járna viszont a befizetések után a legfeljebb 6000 forintos állami támogatás.
További újdonság, hogy nemcsak szülő, hanem bármely hozzátartozó megnyithatja a Start-számlát. A kormány tervei szerint 2012 októbertől lépnének életbe a módosítások.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nem lehet külföldre menekíteni az összegyűlt pénzt
Miután kiderült, hogy a kormány államosítaná a babakötvényeket, többekben felmerült, hogy az eddig összegyűlt pénzüket külföldre menekítik. Lapunk utánajárt a témának, és kiderült, hogy erre nincs lehetőség. Az eddig összegyűlt pénzhez nem nyúlhatnak, azt csak a gyermek teheti meg 18 éves kora után, a számlát pedig, bár más bankhoz átvihetik, de csak Magyarországon belül.
OLVASD EL EZT IS!
- kormány
- belföld