Megtalálták az aszteroida darabjait, ami kipusztította a dinoszauruszokat
Óriási, 66 millió évvel ezelőtti becsapódás nyomait őrző kövületeket tártak fel.
Gigászi aszteroida becsapódásának 66 millió éves nyomait őrzik azok a kövületek, melyeket Észak-Dakotában tártak fel - írta a BBC hírportálja. Az égből záporozó kőtörmeléket találták meg azokban a hal- és fafosszíliákban, melyek feltárásáról az amerikai tudományos akadémia lapjának - PNAS - aktuális számában közöltek tanulmányt a Kansasi Egyetem kutatói. Az üledékek arról is árulkodnak, hogy a kitört fákra és az elpusztult halakra víz is zúdult, ami a Chicxulub nevű, 12 kilométer széles aszteroida becsapódása keltette tórengésből származott.
A 66 millió évvel ezelőtti katasztrófához köthető az úgynevezett kréta-tercier kihalási esemény, amikor számos növény- és állatcsoport, köztük a dinoszauruszok is eltűntek a Földről. Amikor a kisbolygó a mai Mexikói-öbölnél a Földnek ütközött, több milliárd tonna olvadt és gőzzé vált kőzet lökődött minden irányban az égbe, és zuhant vissza a talajra akár több ezer kilométeres távolságban a becsapódástól.
Robert DePalma, a Kansasi Egyetem munkatársa és kollégái, akikkel a Tanis nevű ásatási helyen dolgoztak, arról számoltak be, hogy a becsapódás utáni legfeljebb néhány óra történéseiről árulkodnak a kövületek. A tanisi leletek azt a pillanatot őrzik, amikor a gyöngyszemnyi kődarabok visszazúdultak a talajra, és útjukban mindent elpusztítottak. A megkövült halak kopoltyúiban megtalálták a becsapódás törmelékét, melyet a tó vizével együtt nyeltek le. A fák gyantájából megkövesedett borostyánkő is jól kivehetően őrzi a szemcséket.
Tórengés pusztított
Geokémikusok a leletek korát 65,76 millió évesre tették, ami megfelel a világ más helyein talált, hasonló törmelékek korának. Az üledék elhelyezkedéséből a tudósok megállapították, hogy a területre hatalmas víztömeg zúdult, ami - a távolság miatt - nem lehetett a becsapódás keltette tengeri szökőár, hanem tórengés volt, melynek vízárja minden útjába eső dolgot felkapott, és összekavarva dobta vissza őket úgy, ahogy a kutatók most feltárták.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Édesvízi halak, szárazföldi gerincesek, fák, ágak, tuskók, tengeri puhatestűek keverednek itt egymással egyetlen üledékrétegen belül. A cunaminak legalább 17 óra kellett volna, hogy a krátertől ideérjen, a rengéseknek azonban néhány tíz perc is elég volt - mondta DePalma.
Fotók: Getty Images.
Így néz ki egy meteor belseje
A természet számtalan érdekessége eleve lenyűgöző, azonban más nézőpontból szemlélve a hétköznapinak tartott dolgok is tartogatnak meglepetéseket. Ezek a tárgyak, állatok mindenki által ismertek, a beállítás viszont abszolút újszerű: a különleges fotók a belsejüket mutatják meg.
- aszteroida
- dinoszaurusz
- érdekességek a világból
- régészeti leletek
- történelem
- természeti katasztrófa
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- űrkutatás
- katasztrófa